Karácsonyi napszúrás

Sokan kérdezitek, hogy itt milyen a karácsony és hogy állok a készülődéssel? Kitaláltam-e a karácsonyi menüt és mennyire van  karácsonyi hangulatom? Nos, ahelyett, hogy egyenes választ adnék erre a kérdésre, inkább játszunk egy kicsit.

Forrás:http://www.graphicsfactory.com

Képzeld el, hogy június 20.-a van, egy kivételesen meleg nap, amikor már megkezdődött a nyári szünet. A gyerekek élvezik a nyári szünetet és elfoglalják magukat, vagy tanácstalanul vergődnek a kanapén, mert azt sem tudják mit kezdjenek a rájuk szakadt temérdek idővel. A felnőttek alig bírják magukat bevonszolni a munkahelyre, imádkoznak, hogy legyen légkondi a buszon, esetleg munka után lehetőségük legyen egy kis enyhülést hozó hideg italt kortyolni a barátokkal, vagy csendben egyedül a teraszon. A strandok minden hétvégén tömve vannak és kevés az árnyékot adó fa. Jobban esik a hideg ital, mint a forró sültkrumpli és pillanatok alatt olvad a jégkrém a kezedben.
Mindez megvan? Akkor mehetünk tovább. Játszuk azt, hogy karácsony van! :)

• Rendelj a netről egy műanyag karácsonyfát, másképp esélyed sincs hozzájutni, ezt kell majd pár nap múlva feldíszítened. 
• Keress a youtube-on karácsonyi albumokat és kezd el őket hallgatni, hátha segít hangulatba hozni magad. 
• Vegyél le magadról egy réteg ruhát, mert igencsak forró lesz a konyhában a helyzet, amíg megsütöd az ünnepi mézeskalácsokat. Süthetsz több mindent is, ha szereted a szaunát,(speciel én nem bírom), akkor mindenképpen javaslom még a zserbót, bejglit és egyéb nyalánkságot is.
• Érzed, ahogy folyik a hátadon a víz, amikor a harmadik tepsi mézest tolod be a sütőbe, miközben Mariah Carey énekli jókedvűen, hogy mi az az egy dolog, amire vágyik karácsonykor. Nem, nem arra, amire te gondolsz, miközben átkozod magad, hogy lesz még egy kör a sütőbe, mert túl sok tésztát sikerült begyúrnod...
• Kész a mézes, rosszul vagy már a karácsonyi daloktól és nincs még ünnepi hangulatod? Semmi baj, nyiss ki egy jéghideg gyömbérsört, üljél le és mielőtt feladnád az egészet, adj még magadnak egy kicsi esélyt, elvégre képzeletünkben bár nyár van, mégis karácsony kell, hogy legyen, ha törik, ha szakad, már csak a gyerek miatt is.
• Miközben egy jéghideg sárgadinnyét majszolsz, mert csak az esik jól, csomagold be az ajándékokat. 
• Este 5-6 óra felé gyújts meg egy gyertyát vagy izzítsd be a karácsonyi izzókat, amit délelőtt felapplikáltál 2 adag mézes sütése között. Jah, hogy este 8-ig világos van, így teljesen értelmetlen dolgokat igyekszel a kellő hangulat miatt bevetni? Na sebaj. 

Érzed már milyen nehéz? Már már mondhatni szürreális? Hogy a viharba legyen az embernek nyáron karácsonyi hangulata? Olyan érzés, mintha egy színjátszókör próbáján vennél részt, mintha az egész csak egy vicc lenne vagy álom, amiből előbb utóbb felébredsz. Egész egyszerűen elképzelésem sincs egyelőre, hogyan is varázsoljak a fennmaradó pár nap alatt karácsonyi hangulatot, mert a gyereknek szüksége van rá, ő az egyedüli, aki lázban ég és tervezget, mi meg bajban vagyunk, hogy te jó ég, mi fog ebből kisülni?!

Magány

Az a baj a magánnyal, hogy lesből támad és sosem akkor, amikor számítasz rá. Mikor már elég erősnek érzed magad, akkor egyszer csak rádugrik a sötétből, elkezdi marcangolni a szívedet és nem ereszt. Először csak körbeszimatolja, majd fájdalmasan körétekeredik, hogy szinte már fojtogat.
Azután megrágja, majd unottan kiköpi, mert ezt a szívet már ismeri, sokat találkozott vele az elmúlt év során és még tudja, hogy jó pár látogatáshoz lesz szerencséje, ezért dialadittasan elsétál, de egy utolsó pökhendi pillantást még vet hátra, kaján vigyorral mintha azt kérdezné, ugye tudod, hogy nemsoká' újra eljövök?

November

Már régóta motoszkál bennem, hogy írni kellene novemberről, egész egyszerűen annyira szürreális élmény. 34 év alatt szinte belémégett, hogy a november az szürke, hideg, nyálkás, nemszeretem hónap, olyan, amikor az embernek kedve sincs kimászni a jó meleg ágyból, nemhogy munkába indulni, vagy valamilyen értelmes szociális tevékenységet végezni. November az a hónap, amit az ember vár, hogy elteljen, és végre jöjjön a december, amikor legalább egy kis izgalom, ha más nem az ünnepek miatt, és a jól megérdemelt év végi pihenés jut osztályrészül az embernek.

Ehhez képest, most november van és virágzik a Jacaranda, ami olyan elképesztően szép, hogy a fényképek csak nehezen tudják visszaadni a színét, virágillat száll a levegőben, jólesik a jéghideg gyömbérsör és a jégkrém, nyírják a kutyabundákat, vállpántos ruha alá kap a meleg szellő, és forróságot enyhít a kellemesen hűvös tengervíz. NOVEMBERBEN!

Jacaranda

Még mindig él a képzavar a fejemben, valahányszor ránézek a naptárra, hitetlenkedve állapítom meg, hogy november van. Valahogy ez az oximoron nem akar feloldódni a fejemben. Azt hiszem ennél már csak a 40 fokban karácsonyozás lesz agyamentebb dolog. Persze nyilván az otthoni hidegből sokan szabadulnának egy kicsit ide a jó melegbe, hiszen most Ti fáztok és nekünk van melegünk, de félek tőle, hogy az ünnepek nem lesz ugyanolyan a hideg és a délutáni sötétség nélkül, hisz sem az ünnepi kivilágítás nem működik akkor, mikor este 8-ig világos van, sem a mézeskalács sütése nem annyira izgalmas a túlhevült konyhában. Mindenesetre kiváncsian várom a karácsonyt, hogy sikerül hangulatot teremtenünk. Valószínű, hogy életem egyik olyan emléke lesz, amire még 80 évesen is emlékezni fogok, feltéve, ha megérem és nincs Alzheimerem.

Ui: Boldog szülinapot Kismókusnak, aki ősszel született egy igen hideg napon, de aki életében először tavasszal ünnepelte a szülinapját.

Szülinapi süti főpróba (első felvonás) :D

Beszéljünk a piszkos anyagiakról

Mindig érdekes kérdés, hogy vajon külföldön mennyi is az a pénz, amiből ki lehet hozni a mindennapokat és boldogulni lehet, és mi az, amiből már lehet félretenni is. Alapvetően itt teljesen mások a léptékek, mivel Sydney igen előkelő helyet foglal el a világ legdrágább városai között.

A fizetést itt hetente adják és a legtöbb dolgot heti vagy kétheti bontásban fizetjük.
A legdrágább, az egyértelműen az ingatlan. Akinek van ingatlana, az már itt gazdagnak számít. Képesek elkérni egy 1 hálószobás lakásért akár 138 millió Ft-ot is! Nyilván, határ a csillagos ég, pláne, ha az a kis apartman esetleg a kikötőre néz. Az átlag ember így itt bérli az ingatlant és egy hétre a bérleti díj kb. 400 dollártól indul. (Természetesen az ingatlanok egyre olcsóbbak, ahogy távolodunk a belvárostól, de értelemszerűen onnan, akár egy órás vonatút is szükséges a napi munkábajáráshoz.) Mi jelenleg egy kb. 60-70 m2-es lakást bérlünk heti 550 dollárért. Ebben az árban benne van egy hely a parkoló autónak és egy mosókonyha. Szeretünk itt lakni, mert közel van a part, a helyi kisboltok és mindösszesen öt percre az iskola.


Állandó kiadások:

• Lakásbérlet: $550/hét, azaz $2200/hónap = 440.000 Ft
• Benzin: $1/liter = kb. 200 Ft/liter
• Élelmiszer: nagyjából $170-$200, amit hetente otthagyunk a boltban. Nem iszunk alkoholt és nem dohányzunk. Szóval úgy heti 34.000-40.000 Ft.
• Internet és tv: $70 dollárt/hó = 14.000 Ft
• Áram: $80/hónap (ennyit fizetünk átalányban) = 16.000 Ft/hó
• Mobiltelefon: $40/hónap = 8.000 Ft 

Csak, hogy egy kicsit jobban árnyaljam a képet, néhány élelmiszer ára a teljesség igénye nélkül:

• 680 grammos szeletelt kenyér: $3,5 = 700 Ft
• 2 liter tej: $2 = 400 Ft
• 1 kg Lavazza őrölt kávé: $30 = 6.000 Ft. Ez azért érdekes, mert vettünk anno $40 dollárért egy kis kotyogót és azon főzzük a kávét. A  kicsi poharas kávé a városban $3-4.
• 1 jobbfajta joghurt: $2-3 = 400-600 Ft
• 1 doboz tejföl: $2,5 = 500 Ft
• 1 csomag vaj: $2-3= 400-600 Ft
• 1 kg csirke alsócomb: $3,5 = 700 Ft
• 1 darab grillcsirke: $8 = 1600 Ft
• 1 kg alma: $3-$6 = 600-1200 Ft
• 1 kg banán (most megyünk ki a téli banánszezonból): $4 = 800 Ft
• 1 csokor petrezselyem: $2,5 = 500 Ft 
• 1 kg krumpli $3,5 = 700 Ft

A minimálbér 18-20 dollár óránként. Azért ebből látszik, hogy mondjuk mennyi tejet, kenyeret és akár húst lehet venni. Tehát az átlag alatt keresők is meg tudják venni az alapvető élelmiszereket, ha marad nekik erre pénzük a lakbér kifizetése után.
Ami még kiadást jelenthet, az az iskola. Rengeteg fizetős magán és egyházi iskola van, ahol több ezer dollárra is rúghat félévente a tandíj. Kismókus állami iskolába jár, ami ingyenes, ennek ellenére meg kellett venni az egyenruhát (a suli egyenruha boltjában $50!, de használtan ugyanitt $5, már ha éppen lehet kapni jó állapotút a keresett méretben), cipőt, egyensapkát, egyenzoknit, egyenhátizsákot és egyentáskát a könyvtári könyveknek is (az egyenruha árából kikövetkeztethetitek, hogy ezek sem voltak éppen olcsók), valamint be kellett fizetni év elején az ingyenes oktatásra további 500 dollárt taneszközökre és programokra.

A ruházkodás ugyanannyiból megoldható, mint otthon. Természetesen, mivel nagyvárosról beszélünk, jelen van az összes luxusmárka, ahol az árak a csillagos eget verik, de speciel a H&M ugyanolyan árakkal dolgozik, mint otthon. A különbség az, hogy jobbak a leértékelések, és akár negyedáron is meg lehet kapni egy egy kifutó, vagy mérethiányos terméket.

Ami még szintén érdekes, hogy a műszaki cikkek is ugyanolyan árban vannak, mint otthon. Itt úgymond nem tétel lecserélni egy elromlott vasalót, mert 4 óra minimálkeresetéből meg lehet venni egy Tefal vasalót. Ezt itt az emberek ki is használják, iszonyatos mennyire fogyasztói ez a társadalom.

A szolgáltatások viszont nagyon drágák, legyen szó autószerelésről, duguláselhárításról vagy éppen fogászati kezelésről.

Ha pedig luxuscikkekről beszélünk például egy Omega Seamaster Planet Ocean $7450 dollár, azaz kb. 8 hét keresetéből elérhető, egy új Iphone 7-es 256 GB plusszal 2 heti fizetésből kijön.

Ami viszont a dolog hátulütője, hogy hiába keresel jól (otthoni viszonylathoz képest), ha jön esetleg egy munkahelyváltás, ahol mondjuk 2 hét kényszerpihenőre kényszerülsz, akkor is tudni kell előteremteni a heti 800-850 dollárt, ami a létfenntartáshoz szükséges. Egy átlagos keresetből 3 ember is meg tud élni, odafigyelve, hogy mire is költ. Ha 2 ember tud keresni, az már egész jó jövedelmet eredményez. Sajnos nem helyi lakosként, úgy, hogy semmilyen családi támogatás nem áll jelenleg lokálisan mögöttünk (értsd, a gyerek felügyeletét vagy egyikünk vagy másikunk látja el), így nehéz 2 embernek munkát vállalni. Külön megnehezíti még a munkavállalást kisgyermekes szülőként az iskola, ahol naponta 9-15 óráig van tanítás, és ahol 10 hetente 2 hét szünet van. Az szabadság itt egy teljes 8 órában dolgozó embernek évi 20 nap körül van, egy részmunkaidőben dolgozónak értelemszerűen még annyi sem.

Összességében elmondhatjuk, hogy nagyon óvatosan költünk, mert iszonyatosan megy a pénz ilyen árak mellett. Értem itt ezalatt, hogy ha csak tehetem főzök, kerüljük az éttermeket, és ahol csak lehet keresem a leértékeléseket. Így talán sikerül egy kis pénzt félretennünk, na nem az itteni viszonyokhoz képest, hanem az otthoniéhoz.

Játszótér

Ausztrália igazi gyűjtőkontinens. Szinte mindenféle náció megtalálható itt, mégis képesek békében és tolerenciával élni egymással, egymás mellett. Alapvetően nem a vallással, etnikai hovatartozással van a gond, hanem a mentalitással. Itt miért működik az, hogy ami mindenkié, arra vigyázunk? Sosem értettem, hogy miért vannak olyan állapotban az otthoni játszóterek, amilyenben vannak, hisz a gyerekeket szinte mindenki szereti és alapvetően az emberek olyan környezetben érzik jól magukat, ami tiszta és rendes. Otthon és a világ számos egyéb részén mégsem működik az, ami itt igen, hogy ami senkié, az mindenkié, tehát vigyázni kell rá, magunkért és másokért.

Olimpiai dünnyögés

Jelenleg az olimpiai játékokat ausztrál szemszögből van szerencsém végigkövetni. Hát mit mondjak? Egyfelől rossz érzés, hogy nem magyar kommentárral nézem az aktuális közvetítéseket és sok magyar érdekeltségű dologról lemaradok. Másrészt érdekes felfedezéseknek ad teret. Miféléknek? Ismét a hozzáállás az, ami innen kintről nézve teljesen megdöbbentő.

Az ausztrál olimpikon kisebb fajta nemzeti hősök. Nem kell hozzá aranyérem, ha már kint vagy, hős vagy. Teljesen mindegy, hogy hanyadik helyen végzel. A maximumodat hozod adott szituációban, hazádat képviseled, sportszerű vagy, jár neked az elismerés.
Néztem itt a női 4x200 m-es gyorsváltót. Ausztrália 600 m-en keresztül vezetett. Az utolsó 200 m-en pedig kikapott Amerikától. Van ez így. Jobbtól kikapni sosem szégyen. De az az öröm, amit ezek a lányok okoztak, csoda volt nézni. Egy pillanatig sem hangzott el, hogy lecsúsztunk az aranyról, hogy ez mekkora dráma, és tragédia. Nem, nem és nem. Örültek az ezüstéremnek, mint majom a farkának. Nem azon keseregnek, ami nincs, hanem annak örülnek, ami van. Nem is értem, hogy is lehet ezt máshogy nézni? Emberfeletti teljesítményt nyújt mindenki, aki ezeken a játékokon részt vesz. Micsoda óriási munka, kitartás van csak amögött, hogy valaki idáig eljut, hogy ott lehet ezen a négyévenkénti eseményen. Itt mindenki büszke a saját hazája sportolójára. Nekünk pedig mi jut? Nyitok egy indexet és azon kívül, hogy az érmektől hangos a sajtó (mert csak az a valami), meg Katinka férjét gyalázzák, már egy ezüst érem is tragédia, meg dráma, meg megy az ujjal mutogatás, hogy mi történt Gyurta Danival meg Cseh Lacival meg a cselgáncsozókkal megamega... Hogyhogy mi? Emberek és nem robotok.

Hirtelen felindulásból elkövetett posztot olvashattatok...

Olvasni jó...

Akik ismernek, tudják rólam, hogy imádok olvasni. A könyvek és a filmek a hobbijaim. Mivel itt Sydney-ben már lassan a negyedik napja egyfolytában esik az eső és semmi említésre méltó nem történik, ilyenkor a legjobb bevackolni magát az embernek egy jó könyvvel, valami csendes sarokba húzodni és kizárni a külvilágot. A könyvek egyrészről menedéket jelentenek számomra, mert ragyogóan ki lehet velük zárni a külvilágot és az ember nem azon rágódik, amin nem kellene (nyugodtan izgulhatok másokért), másrészről pedig olyan helyeken járhatok, ahová sajnos nem lehet repjegyet venni, és csak olvasva lehet oda az elménket elreptetni.
A kedvenc könyves weboldalamon láttam ezt az ötletet és mivel minden más témámat jelenleg elmosta az eső, így jöjjön pár könyves érdekesség rólam:

Forrás: https://au.pinterest.com/pin/93942342202460965/

• Mióta az eszemet tudom, olvasok. Olvasó családban nőttem fel így számomra sosem volt kérdéses a könyvek szeretete.
• Már az általános iskolában is Agatha Christie-t olvastam a pad alatt.
• 20-30 könyvet is elolvastam a nyári szünet alatt a kötelező olvasmányok mellett természetesen.
• Nem szeretem a kötelező olvasmányokat. Számomra ami kötelező az egyenértékű a muszájjal és a kényszerrel.
• Számomra a tökéletes nyári program az volt általánosban, ha a legjobb barátnőmmel könyvtárba mehettem.
• El sem tudjátok képzelni, milyen jó volt az ikonikus 31-es busz leghátsó ülésén Kaland, Játék, Kockázat könyvekkel játszani.
• Mindig több könyvtárba jártam egyszerre.
• Mai napig beleremeg a gyomrom, ha belépek egy könyvtárba, mielőtt pedig kilépek onnan, egy mély levegőt veszek és utoljára még beszívom a könyvek illatát.

Forrás: http://assistivetechnj.blogspot.com.au/2011_07_01_archive.html

• Még sosem tudtam megállni, hogy egy könyvtárból ne vegyek ki könyvet, akkor sem, ha otthon is rengeteg olvasatlan könyv vár rám. Mindig meg is kapom, hogy erdőbe viszek fát... :D

• Régen sosem hagytam félbe könyvet ha nem tetszett vagy éppen nem volt meg hozzá a kellő hangulatom. Ma már nem okoz lelkiismeretfurdalást, hisz olyan rövid az élet és olyan sok jó könyv vár még rám.
• Hogy éppen mit szeretnék olvasni, az nálam erősen hangulatfüggő. Beleolvasok és ha a könyv első pár sora nem fog meg, akkor tovább keresek. Sosem volt még olyan, hogy csak át kellett erőltetnem magam az első 20-30 oldalon és onnantól már elkap a gépszíj. Nem szeretek szenvedni olvasás közben és semmit nem szeretek erőltetni. Ez színtiszta élvezet, semmi más.
• Szabó Magda Abigél-jének háromszor futottam neki, egész egyszerűen nem hangolódtam rá a könyvre. Aztán amikor rátaláltam a pillanatra, amikor olvasnom kellett, rögtön kedvenccé avattam.

Forrás: http://weheartit.com/entry/191427062

• 46 db kedvenc könyvem van jelenleg, ezeket rendszeresen újraolvasom. Hiába ismerősek a karakterek és ismerős a történet, valahogy mindig tudnak újat adni, nem beszélve arról, hogy milyen kellemes és kényelmes érzés visszatérni kedvenc szereplőink és helyszíneink közé.
• Másodjára olvasom végig a kedvenc gyerekkönyveimet. Először Öcsinek olvastam fel őket, most pedig Kismókusnak olvasom ezeket a történeteket. 
• Kismókussal több, mint 170 könyvet olvastunk már el.
• Átlagban évi 70-80 könyvet olvasok.
• Bárhol tudok olvasni. Főzés, fürdés, utazás, várakozás közben. Nem zavar közben semmi, teljesen ki tudom zárni olyankor a külvilágot.
• Háton fekve nem megy az olvasás, egyrészről, mert korog a gyomrom (közvetlen étkezés után is), másrészről fekvő pozícióban 3-4 oldal után elálmosodom.
• Régen nagyon sok romantikus könyvet olvastam és egy kicsit meg is csömöltem tőlük. Jelenleg a thiller/krimi és a fantasy a nyerő nálam, de igazából mindenevő vagyok. Olvasok ifjúsági regényt, mesét, szépirodalmat, sci-fit, a lényeg, hogy szórakoztasson és kikapcsoljon.

Forrás: http://renkliduvar.blogspot.com.au/2014/10/snoopy-animated-gif.html

• Nem szeretem a novellákat.
• Régen rengeteg könyvet vásároltam, ma már csak a kedvenceimet veszem meg és teszem a polcra.
• Ennek ellenére mindig pontosan tisztában vagyok az új megjelenésekkel és a könyvesboltok kínálataival. Ez amolyan hobbi nálam.
• Ha könyvesboltban járok, soem bírom megállni, hogy egy-egy köteten végig ne húzzam a kezem simogatás gyanánt és azt sem, ha csálén áll egy könyvkupac, hogy megigazítsam.
• Utálom, ha ismeretlenek megkérdezik, mit olvasok. Ha a címét mondom, akkor általában az semmit nem mond az embereknek, maga a történet pedig, hogy elmeséljem, annyira nem érdekli őket.
• Alapszabály nálam, mindig legyen nálad könyv, sohasem tudhatod, hol és mikor kell várni. Míg mások a telefonjukat nyomkodják addig én lehet, hogy éppen sárkányokkal harcolok, vagy  a Marson krumplit termesztek. :D

Forrás: http://assistivetechnj.blogspot.com.au/2011_07_01_archive.html

Az iskoláról (így 6 hónap után)

Így fél év után kezd összeállni a fejemben a kép az iskoláról. Jobb későn, mint soha...:)
Kezdem megérteni, hogy működik, hogyan motiválják a diákokat.

Kismókus egy sima iskolába jár, amolyan közsuliba. Nem alapítványi, nem egyházi, csak a sima pórnépnek való iskola. Az ő iskolájában (legalábbis nem tudom, hogy ez más iskolákban, hogy működik) 4 ház van, mint a Harry Potterben. Ők versenyeznek egymással évközben, mégpedig olyan módon, hogy varázspontok helyett jutalomkártyákat kell gyűjteni. Az a csapat, aki egy-egy "term" végén megnyeri a versenyt, kap egy jutalomnapot, amikor civil öltözékben, de a saját háza színeiben mehet iskolába. Aki pedig az év végi összetett versenyt megnyeri, az a ház kap egy pizzapartit vagy valami hasonló kedvességet. Minden hétfőn reggel összegyűlnek a tanárok és diákok az iskolaudvaron, ahol kihírdetik a következő hét feladatát, illetve a házak előző heti kapott pontszámát.

Hétfő reggeli gyülekező

És most tessék figyelni, mennyire nem ördöngősség, amit csinálnak. Nem valami észbontóan nehéz feladatokra és elérhetetlennek tűnő célkítűzésekre kell gondolni, amik agyonvágják a gyerekek motivációját, hanem olyan feladatokra, amik ösztönzik a gyerekeket, hogy figyeljenek a környezetükre, a társaikra és mindeközben ezt lehetőleg úgy, hogy élvezik az időt, amit az iskolában kénytelenek tölteni. És akkor, hogy pontosítsuk, pár példa az elmúlt hetek feladataiból.

• Mosolyogj! Hogy miért? Mert, ha mosollyal indítod a napod, a napod mosollyal is folytatódik. Ünnepeld meg, hogy biztonságban vagy, hogy vannak, akiket szerethetsz, és vannak, akik téged szerethetnek, mert egy csodálatos országban élsz, és szép iskolába járhatsz.
• Ha több másik gyerekkel játszol és látod, hogy valaki ott ül magányosan és senki nem játszik vele, kérdezd meg, hogy lenne-e kedve csatlakozni hozzátok.
• Folyamatos az új gyerek évközben is az iskolában. Ha ismeretlen arcot látsz, köszönj neki és mosolyogj rá, hogy ne érezze magát olyan egyedül, kell kis idő, mire megszokja az új környezetét.
• Ha látsz valahol elhagyott szemetet, vidd a kukába. Ha pedig látod az illetőt, aki elhagyta, szólj neki, hogy máskor dobja ki a kukába a szemetét, mert szemetelni nem szép dolog.
• Tiszteld meg a másikat, hogy figyelsz rá. Tartsd a szemkontaktust, maradj csendben és figyelj.

Ilyenek és ehhez hasonlóak a heti célkítűzések. A tanárok figyelik a diákokat és napközben osztogatják a jutalomkártyákat. Alapvetően bámulatos, ahogy itt a másik emberhez hozzáállnak. Lenne mit tanulnunk tőlük. Alapvetően egymás segítése a cél és nem egymás elgáncsolása. Ők már rájöttek arra, hogy együtt mindenki erősebb és összedolgozással nagyobb dolgokat lehet véghezvinni.

A másik különbség, amit látok, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy olyan dolgokat tanuljanak az iskolában, aminek hasznát veszik. Kismókus még csak a kindi-be jár (kindergarten), ami otthon a nagycsoportnak felel meg, de már tanítják őket a pénz használatára, illetve, hogy 1 dollár az hány cent, cipőfűzőt kötni, több különbőző anyag felhasználásával kreatívan alkotni, közönség előtt 1-2 perces kiselődást tartani, bemutatókártyák felhasználásával, hangosan érthetően előadni, miközben tartja a szemkontaktust is. Ezek után csodálkozunk, hogy sokkal magabiztosabbak? Itt még annyira nincsen tétje, hiszen a kindiben semmi nem kötelező, de később milyen jó szolgálatot fog tenni nekik ez a tudás egy felelés, vagy majd egy állásinterjú során. 

Tanúsítvány cipőfűzőkötésről 

A témák, heti beosztásban, amikről kiselőadást kell tartani

A szülők itt jobban részt vesznek az iskola életében, mint otthon (bár az is tény, hogy a nők nagy többsége nem dolgozik),  legyen szó a hétfő délutáni ceruzahegyezésről (ezt most 10 hétig én csinálom), vagy arról, hogy valami szükséges lenne az osztályba, de az iskola nem tudja kigazdálkodni (igen, itt is van ilyen), akkor csinálnak egy sütivásárt és a befolyt pénzből megoldják. Én, ahogy azt már említettem, nem vagyok az a zsizsgő típus, de mindig van olyan, aki vállalja az ilyen rendezvények lebonyolítását és nekem csak egy kis kekszet kell sütnöm, és így mindenki boldog. Másik iskolában (ezt speciel tudom), nem a sütivásár a nyerő, hanem a tornateremben vetítenek valamilyen jó kis családi filmet vagy mesét, azt megfejelik egy kis pizzával, mindezt belépő díjért cserébe és így szerzik meg a szükséges pénzt. Valahogy mindent olyan ügyesen csinálnak, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Nem csak úgy lehúzzák a szülőket pénzzel, hanem kapnak valami jót is cserébe érte az emberek, és azért valljuk meg őszintén, így azért könnyebben ad az ember.

Ami a bosszantó dolog, hogy ez egyik sem pénz kérdése, mielőtt azzal érvelnénk, hogy hol van az ausztrál gazdaság a magyarhoz képest.  Ez mindösszesen arról szól, hogy itt már felismerték, hogy a gyerekek jelentik a jövőt. Olyan dolokat tanítanak nekik, amik hasznosak, amikkel jobb emberekké válnak. Ezek az ötletek mind otthon is megvalósíthatóak lennének egy kis kreativitással és  rugalmassággal fűszerezve.

A másik érdekes dolog még, hogy folyamatosan figyelik és monitorozzák a gyerekeket. A tehetséges gyerekeket kiemelik és annak megfelelően kezelik tovább. Mondok egy példát. Minden héten van egy sportnap. Az első 10 hétben ausztrál fociztak, a második 10 hétben inkább atletizáltak, most pedig tornateremben dolgoznak, bukfenceznek, rúdon mászkálnak. Mindig megy egy szakértő, aki megnézi a gyerekek mozgását és akit úgy ítél meg, hogy tehetséges, annak lehetősége van bekerülni a foci vagy pl. a tornacsapatba. De mondhattam volna más példát is, mert ez az összes területre igaz, legyen szó akár zenéről, matekról, rajzról. Jó mi?

Persze vannak továbbra is olyan dolgok, amik nem tetszenek, mint a közétkeztetés hiánya, hogy a tanárok nem szólnak a kicsikre, hogy vegyék fel a pulcsijukat a metsző szélben, vagy, hogy nem figyelnek annyira a gyerekekre, mint otthon (evett-e eleget, kezet mosott-e étkezés előtt, mosdó után). Sajnos azt vettem észre, hogy itt nem tojtatják annyira a gyerekeket, mint otthon, pedig szerintem egy 5 éves gyereknek még szüksége lenne erre a fajta figyelemre is.

HIDEG VAN (így csupa nagybetűvel)

Míg otthon a kánikulával küszködtök, ami megjegyzem, szintén nem embernek való, addig én a mostani bejegyzésem "Szibériából" írom. Pontosítok. A személyes Szibériámból. :)

Ha valaki azt mondja nekem még otthon, hogy itt Sydneyben fázni fogok, ahol a tél a 18-20 fokot jelenti, akkor nemes egyszerűséggel kiröhögöm. Én az vagyok, aki a meleget és a dögmeleget nem bírja, viszont lubickol a 15-25 fokos időben. Na igen. Viszont a dolognak két szépséghibája is van. Egyrészről az itteni 20 fok nem azonos az otthonival, a másik pedig, hogy nem a szabad ég alatt fázok leginkább, hanem a zárt térben. Na akkor kifejtem.

Fura az itteni időjárás. A nap nagyon éget és ha kisüt, akkor pillanatok alatt úgy érzi az ember, hogy meggyullad. Viszont, ha elbújik, akkor meg hirtelen nagyon fázni kezd. Bár itt a hőmérő szerint napközben 18-20 fok van én mégis őszi kabátban és sálban mászkálok. Abban az őszi kabátban, amit otthon 5 fokig hordtam, és nem, egyáltalán nincs benne melegem. Otthon pedig a 20 fok nekem a pulóveres idő.

A másik probléma az, hogy a lakásokban nincs fűtés. Éjszakára lehűl a hőmérséklet 5 fokra és a vicc kategóriába tartozó egyrétegű, egyszeres üvegezésű, szigetelés nélküli alumínium ablakok nem segítenek abban, hogy a zárt térben megőrizzék a jó időt. Úgyhogy este 10 órakor már általában csak 18-19 fok van a hálószobában, ami reggelre 16 fokra csökken. Olaj radiátor használata mellett! Mert az meg különben annyit ér, mint halottnak a csók. Amolyan illúzió és maximum a lelket melegíti, de komolyan mondom, legalább jó ránézni. :)
Ha napsütéses odakint az idő, akkor a hálószobát a napsugarak kellemesen felmelegítik napközben. Mondjuk 19 fokra. Ha viszont borult és esős idő van, mint tegnap, akkor sajnos 16-17 fokot mutat a hőmérő, úgyhogy bazi nagy hátránnyal indulunk neki az éjszakának. Reggelre pedig sikerült  elérnünk a 15 fokot. Eddig ez a mélységi rekord. Kint meg, szabad ég alatt reggel kb. 8-10 fok volt. Jó tudni, hogy legalább 7 fokot számít az, hogy lakásban vagy. :O

Már a látvány is fájdalmas

Ha azt mondom, hogy ez minden csak nem kellemes, akkor azt hiszem nem túloztam. Nem tudjátok elképzelni azt a mennyiségű rongyot, amiben én alszok, merthogy pechemre én vagyok a legfázósabb a családból. Esténként pedig úgy olvasom a Kindle-ömet, hogy a takaró alatt tartom a kezem és úgy nyomkodom a lapozó gombot, mert hát különben lefagynak az ujjaim, kesztyűben meg mégsem ülhetek itthon, ha már sálban meg igen. :) Bár egyébként hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem képezi megfontolás tárgyát...

Az itt élő igazi Aussie-k pedig.... Komolyan mondom, ezek az emberek szerintem valamilyen génmutáns egyedek, akik szinte lubickolnak az itteni klímában. Mezítláb, póló, rövidnadrág, ráérős séta egy kávéval. Idilli kép reggel 7-kor, kár, hogy 5 fok van. Rövidujjú póló, kicsi, cuki tütü szoknya, mezítláb napközben egy kislány, 10 fok van. Nekem meg cipőben is fázik a lábam... Egész egyszerűen lövésem sincs róla, hogyhogy nem kapnak vesemedence gyulladást és, hogy nem fáznak fel. Babákat is tolnak babakocsiban mezítláb és az iskolában is a gyülekezőnél még ilyenkor is a földre ültetik őket! Tegnap is a játszótéren, lehetett vagy 10 fok, amit az erős jéghideg szél miatt még kevesebbnek lehetett érezni, minden második gyerek pólóban és mezítláb játszott. Még nézni is rossz, már attól megfagyok.

Épületeken belül sincs melegebb, nem jelentenek menedéket, mert itt egyáltalán nincsenek fűtéscsövek a falban és erre még tolnak egy kis légkondit. Csak úgy az íze kedvéért. Szerintem nem normálisak. Úgyhogy olyanok az üzletek is, mint a hideg raktárházak.

A gondolatmenetemet azzal zárnám, hogy kérek szépen mindenkit, aki elolvasta ezt a blogbejegyzést, hogy szánjon meg és  küldjön egy kis meleget gondolatban, én pedig cserébe küldök egy kis "friss" időt innen Vlagyivosztokból. Most azt hiszem megyek, és közben elszántan dúdolom, azt a dallamot, ami úgy hangzott anno, hogy "Három kívánság, a kívánságom az...."

Egy kis pro és kontra...

Előnyök:

• Egy új ország, esetünkben egy új kontinens felfedezése (kultúra, élővilág, ízvilág), ahova nagy valószínűséggel soha az életben nem jutottunk volna el. 
• Észrevétlenül ragad rád a nyelv. Ha akarod sem tudod elkerülni, hisz a feliratok, tájékoztatók,  az iskolai hírlevelek mind-mind angolul ömlenek rád. Az elején érezhetően nehezebb volt egy-egy szöveget értelmezni, de ma már jó érzés csak elolvasni és érteni. Hasonlóan a beszélt nyelvnél. Az elején csak kapkodtuk a fejünket, amikor beszédbe elegyedtünk valakivel, de most már észrevétlenül ráállt a fülünk a helyi beszédre. A legjobban a gyereknél figyelhető meg ez a fejlődés. A szóképes olvasni tanulás miatt már a leggyakoribb angol szavakat el tudja olvasni, és már mindent megért, amit az iskolában mondanak neki. Már vitatkozni is hajlandó angolul, ha valami nem tetszik neki, szóval határozottan fejlődőképes. :)
• Kiszakadsz az otthoni rutinból. Ezt mostanában - igen divatosan - úgy mondják, hogy kilépsz a komfortzónádból. Mindenesetre van benne valami. Feszegetheted a benned rejlő korlátokat, megnézheted, mire vagy képes, ha nem vesznek körül a megszokott, biztonságot jelentő dolgok. Sok mindent lehet ezekből a szituációkból tanulni. Azt mondják, hogy aki képes külföldön csak magára hagyatkozva talpra állni, az szinte mindenre képes, és az életében felmerülő akadályokra is más szemmel néz ezután.
• Rájössz, hogy mennyi felesleges dolgot halmoztál fel az eddigi életed során. Iszonyatosan fogyasztóivá vált a jelen éra embere. Ilyenkor rádöbbensz, hogy 3 bőröndnyi cuccal is lehet teljes és tartalmas életet élni, és nem hiányzik otthon a 10. bögréd és az 5 különböző színű körömlakkod. Persze az ember hajlamos elcsábulni, és felesleges dolgokat felhalmozni, amikre akkor és ott úgy érzi, hogy iszonyat nagy szüksége van, de egy ilyen erőpróba után rádöbben, hogy sokkal könnyebb nélkülük, mint velük. (Iszonyat jó érzés, hogy pl. csak 3 vizespoharunk és 3 bögrénk van. Pillanatok alatt el lehet mosogatni és pakolni őket, és kis helyen is elférnek, nem beszélve arról, hogy mivel kevés a cuccunk, könnyű a lakásban rendet tartani.)
• Megtanulod azt értékelni és abból főzni, amid van. Bár sok lemondással jár, nem kevés találékonyságot követel az embertől, és írtó nagy büszkeséget okoz a végén, ha valamit sikerül minimalizált eszközkészlettel megoldani. (Gondolom senki nem próbált még wok-szerű serpenyőben palacsintát sütni. Jelentem, finom lett és elfogyott. Persze nem lenne nagy dolog venni egy palacsintasütőt, de van, amire nem szívesen ad ki pénzt az ember. Ahhoz, hogy 3 havonta süssek pár palacsintát, nem feltétlenül elengedhetetlen a palacsintasütő.)
• Minden hétvégén vár rád valami felfedezésre váró dolog. Sok szép hely, sok szép látnivaló. Még bőven kitart egy ideig.
• Sokat lehet belőle tanulni és rengeteg ötletet meríteni, hogy itt, hogyan viszonyulnak adott problémához az emberek. (Lásd iskola, szolgáltatások, tömegközlekedés.)
• Sokat vagy egyedül, ezért sok időd jut mindenféle dolgot átgondolni, átértékelni az életed és újból összerakni magad. Tisztára, mint egy sajátos El Camino.
• Így fél év ittlét után már tisztán látszik, hogy kik az igaz barátaid, ki az, akinek bár nem vagy napi szinten a látóterében, mégis számítasz. A többiek már lemorzsolódtak.

Forrás: http://www.clipartpanda.com

Hátrányok:

• Az egyik legnagyobb probléma a távolság és az ebből adódó időeltolódás. Sajnos nagyon messze vagyunk az otthoniaktól. Az időnkénti hazaugrás és kilátogatás a család részéről nem megoldott a drága repülőjegy és hosszú út miatt. Sajnos nem 3 óra hazalátogatni. Azon kívül, hogy majd egy nap csak a repülőút, számolni kell a jetlag-gel is, ami még 1-2 napra kiüti az embert a megérkezése után. A skype-on való kapcsolattartás pedig maximum arra jó, hogy minimálisan és 1-2 órára betöltsd vele a benned tátongó űrt, amit a családod, barátaid hiánya okoz. Kismókus éppen ez okból nem hajlandó skype-on csak minimális kommunikációra, mert ahogy ő mondta, nem nézegetni akarja a nagyszülőket és a nagybácsiékat, hanem megölelni és a konyhában mézeskalácsot sütögetve beszélgetni velük. A gyermeki őszinteség... Igen, van ebben valami. De nézzük a jó oldalát, hogy legalább nem akadály a kapcsolattartás. És bár tényleg csak egy kép, amit jó esetben, ha jó az internetkapcsolat, még élvezni is lehet, nagyon sokat jelent mindenkinek. 
• Leszűkül csak a családodra a világ. Ez így most első olvasatra elég hülyén hangzik, de megmagyarázom mire gondolok. Persze az ember eljár dolgozni, és egész nap más emberekkel van de azok ugye nem a barátaid, még csak nem is a jó ismerőseid. Nem tudsz kivel elmenni feszültéséget oldani (igen, sajnos elég sok feszültség generálódik a mindennapi problémákból). Nincs barátnővel belülök kávézni, beszélgetni, nincs a barátokkal elmegyek zenélni, nincs az elmentem majd jövök, nincs közös grillezés és szülinapozás azokkal, akikkel szeretnél, nincs spontán együtt ebéd a barátaiddal megspékelve utána egy kis mozival. Olyan egyedül vagy, mint a kisujjam. 
• Vekerdy Tamás azt írta, hogy néha a gyereket le kell passzolni, hogy az anya és apa feltöltődhessen kicsit. A gyerek szereti az anyjáról lerágni a húst, amivel nincs is semmi baj, de minden egyes újabb nagyobb rágás előtt illene feltöltekezni, mert egy idő után nem lesz mit rágni. (Különös tekintettel arra, hogy a gyerek is stresszesebb, mint valaha, mert ő is bekerült egy új közegbe, egy új élettérbe és rajtunk kívül, neki sincs itt senkije.) Nos, ezt azt hiszem nem ragoznám tovább. Akinek van gyereke, az tudja és érti miről beszélek, akinek meg nincs, az ráér még megtudni. :)
• Nem beszélheted meg a problémáidat bármikor a legjobb barátoddal, mert legtöbbször, amikor a probléma felmerül és égető szükséged lenne rá, ő nagy valószínűséggel az időeltolódás miatt még az igazak álmát alussza.
• Nem izgi egyedül kávézni. 
• Az emberek itt sokmindenről máshogy gondolkodnak. Ez egyfelől lehet pozitívum, ahogy azt már fentebb említettem, másfelől viszont vannak dolgok, amiket feleslegesen túlbonyolítanak.
• Bár a felhalmozott dolgaid nem, az apró vackaid igenis nagyon tudnak hiányozni.
• Hiányzik a téliszalámi, a mangalica kolbász, a túrórudi és az otthoni nyár.

Agytornára vágysz? Próbáltad már a bal oldali vezetést? :D

Gyakorlott és rutinos vezetőként mondhatom, hogy a bal oldali vezetés rendesen feladja az agyadnak a leckét. Ha azt gondolnád, hogy - Nagy ügy, csak a másik oldalon vezetsz és kész - , akkor nagyot tévedsz.

Kezdjük azzal, hogy a rossz oldalon van a kormány és a rossz oldalon közlekednek. :D

Ez még oké is lenne mindaddig, amíg nem ülsz be a kocsiba. Na igen, itt újabb problémával szembesül az ember. Bal oldalon van a váltó is. Könnyebb esetben automata váltós autóba sikerült beülnünk és akkor legalább a váltó részével az autónak nem kell foglalkoznunk, elég drive üzemmódba tenni és teszi a dolgát. Rosszabb esetben kézi váltós kocsit fogunk ki, és folyamatosan kavarhatjuk a benzint. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de adott esetben még nem is a sebességek megtalálása okozza a nehézséget. Gondolom sokan vannak úgy, hogy már váltottak valakinek az anyósülésről sebességet, amikor a vezető éppen telefonált, vagy ki tudja milyen egyéb dolgot végzett vezetés közben, amiért nem tudott szabályszerűen váltani, mert nem maradt hozzá elég keze. Szóval mint ahogy már említettem, nem is ez a legnehezebb része, hanem inkább az, hogy ne felejtsd el, hol is van. Hiába, tizensokév vezetés rutinját nagyon nehéz az agyadnak felülírnia. Szóval praktikusabb, ha az ember a bal kezét folyamatosan a sebváltón nyugtatja, mert akkor tuti nem vész el és nem jobb oldalon kapkodok váltás előtt, ahol az ablaklehúzóba akad minduntalan a kezem.

A másik baromi szokatlan dolog az, hogy a jobb oldalad felül száguldanak a kocsik egészen gyorsan. Valahogy úgy érzed, hogy pillanatok alatt elviszik a fél felsőtested, miközben igyekszel túlélni és sávon belül maradni, mert itt úgy vettük észre, keskenyebbek a sávok. A fura érzéstől, hogy túl közel jönnek az autók, ráadásul a rossz oldalon, a kocsit egyre inkább jobbfele húzva, már egészen jól át lehet lógni a másik sávba.

Az index is megéri, hogy megemlítsem. Az első pár nap forgalomban úgy telik tutira, hogy indexelés helyett folyamatosan ablakot törölsz. Mit mondjak, iszonyat zavaró tud lenni, pláne, hogy az ember kicsit bepánikol, gyorsan megkeresi a másik oldalon az irányjelző kart, egy pillanatra elgondolkozik, hogy melyik irányba húzzam, felfelé vagy lefelé, ha jobbra akarok menni és kanyarodás előtt utoljára még vetnék egy pillantást a középső visszapillantó tükörbe, amit szintén nem találok, mert balra tették a fejemtől és nem jobbra. Fura, de komolyan mondom, keresni kell a tükröket.
Utoljára kezdő vezetőként érezte magát így az ember, hogy görcsösen kapaszkodik a kormányba és minden idegszálával összpontosít az útra. Nagyon kell figyelni, hogy a rutin felül ne írja a mostot. Egy kicsit olyan, mint mikor Alice Csodaországba csöppen és minden fura és ellentétes és jaj.

A körforgalmat kicsit másképp használják, mint mi. Nem, nem arra gondolok, hogy bal felől kell behajtani, hanem arra, hogy úgy használják, mint egy kereszteződést. Ha balra mégy a körforgalomból, balra indexelsz, ha jobbra, akkor jobbra indexelsz, és ha szimplán áthajtasz rajta, akkor nem indexelsz. Úgy vettük észre, hogy ez kicsit jobban átlátható így, mint az otthoni, hogy annál a kijáratnál indexelsz, ahol ki szeretnél menni, és valahogy ezt szinte mindig utolsó pillanatban. Ez a fajta körforgalomhasználat sokkal jobban előrejelzi, merre is szeretnének továbbhaladni az autók.

Egyébként a rengeteg különféle náció ellenére nagyon türelmesen és előzékenyen vezetnek. Működik a cipzár elv, nem anyáznak és dudálnak, ha véletlenül elsorolsz és feltartod a sort, átengedik a gyalogosokat a zebrán. Ezt nagyon fontos dolognak tartom, kisgyerekkel közlekedve, már ha csak a zebrához közeledünk is megállnak az autók.

A tolatás, az nem különösebben érdekes, csak egy icipicit fura más perspektívából megoldani a rutinfeladatot. Ülj át az anyósülésre és képzeld el, hogy onnan tolatsz. Na, milyen Alice?
:)

Kalandozások, avagy fordásznál jártam...

Őszinte leszek. Én és a hajam különleges szimbiózisban élünk együtt. (Nekem is jó, hogy van hajam, és neki is jó, hogy vagyok én :D). Bár már rég nem olyan, mint mikor 20 éves voltam, azért igyekszem rá odafigyelni. Rosszul vagyok a zsíros, alaktalanul lógó hajaktól, pláne, ha az még sminkkel is párosul... Az a halálom. Számomra ez az igénytelenség egyik netovábbja. Jó, igazatok van. Hajsznob vagyok, ez van. Mindig is igyekeztem odafigyelni a hajamra. Állandóan váltogatom a fazonokat. Nekem nem szerelmi bánat, partnerváltás vagy depresszió az oka a frizuraváltásnak, hanem egyszerűen állandó megújulási kényszer él bennem. Pillanatok alatt tudok arra a felismerésre jutni, hogy nekem most éppen rövid haj kell, de azonnal, de már. (Tiszta ideg vagyok, ha ezt kitalálom és máris tárcsázom a fodrászom, aki csak 2 nap múlva tud nekem időpontot adni. Hát nem érti, hogy ez most vészhelyzet???) Mire pedig megnő, addigra pont megunom, hogy mindenhol lóg, szóval kezdődik minden előről. Az élet gyönyörű körforgása ez vagy hajforgása.
Kiutazásunk előtt elmentem fodrászhoz, hogy egy darabig ne legyen rá gondom. Mindenki mondta, hogy itt nagyon drágák a szolgáltatások, és én is úgy gondoltam, hogy nem ez fog a szerény büdzsénkből prioritást élvezni, hogy én a hajamat bizergéljem. Enni kell, hajni nem annyira. Nem is lenne ezzel gond, csak hát a haj az olyan, hogy nő, ha akarja az ember, ha nem. Kezdte elveszíteni a formáját és lassan, így szűk fél év után kezdett kezelhetetlenné válni, szóval meg kellene igazíttatni, hogy legalább növeszteni tudjam, mert az ingyen van. Szóval, keresni kell egy fodrászt. Szerencsére jó sok van belőlük, mint égen a csillag és mindenféle náció. A probléma inkább az, hogy drágán dolgoznak. Általánosságban egy vágás 50-60$-tól kezdődik, ez persze hossztól függően változik és ebben még nincs benne a samponos hajmosás, vagy a szárítás.

Ártáblázat, egy kisebb bevásárlóközpontban lévő fodrászatból

Írtam már egy korábbi blogbejegyzésemben, hogy itt nagy divat az akció. Iskolából hazafelé pedig szemembe ötlött egy fodrászatban álló tábla, miszerint most akciós a hajvágás, nőknek ez most csak 29 dollár. Szuper, ez kell nekem. A szolgáltatás és az ár aránya azért némiképpen előrejelezte, hogy mire is számíthatok, de úgy voltam vele, hogy ehhez végül is nagy vágó tudomány nem kell, hogy valaki  kicsit formát adjon a hajamnak, hogy tudjon nőni. Máskülönben tuti, hogy be sem vállalom. Akkor maradt volna a hajnyíró, ott legalább tuti azt kapom, amit remélek és még fizetnem sem kell érte.

Akció

Maga a vágás 30 percet vett igénybe. Kapott egy kis vizet spriccnivel a hajam, aztán Ivan, mert hogy így hívták a khmmm...azt akartam mondani, hogy fodrászt, de az túl nagyvonalú lenne. (Szerintem az otthoni fodrásztanoncok is ügyesebbek, mint ő.) Mindegy. Maradjunk csak annyiban, hogy Ivan. Szóval Ivan leült mellém, majd akkurátusan fésülgette a hajam és tincsenként egymáshoz igazította őket, majd méretre vágta. Megszedés, ritkítás, valami hókusz-pókusz, még véletlenül sem volt benne.  Mindig is szerettem otthon csodálni azt a sok kütyüt és eszközt, ami a fodrászok pultján állandóan ott figyel készenlétben. Mindenféle ollók, fésűk tömkelege, sok beazoníthatatlan egyéb eszköz és a sok pampuc, ami mind a hajra kell. Nos, Iván minimalista stílusban alkotott, 2 fésűvel, egy ollóval, és egy nyírógéppel élt túl. Nem is volt semmi más az asztalán. A végén megfújta egy kicsit a kész művet, de csak éppen annyira, hogy a 15 fokban ne menjek ki vizes hajjal, oszt jóccakát. Én meg perkáltam és menekültem ebből a szürreális élményből.  Komolyan mondom a röhögőgörcs kerülgetett közben. Ha nem lett volna ciki, videóra veszem, és elküldöm az otthoni fodrásznőmnek, hogy lásson csodát.

A magyar fodrásznők idekint rommá keresnék magukat. Persze tuti fix, hogy itt is vannak szuper fodrászok (szupi hajjal mászkálnak a nők), csak valószínűleg azok már a szivárványon túl (de legalábbis a pénztárcámon túl) vannak ár szempontjából.
Azt kell, hogy mondjam, hogy óriási respekt az otthon dolgozó fodrászoknak, mert professzionális szolgáltatást kapunk azért a pénzért.Tényleg, le a kalappal, ha nem én vagyok a szenvedő alany, el sem hiszem...
Mindenesetre a hajamon semmi változás nem látszik. Nézzük a jó oldalát a dolognak. Relatíve olcsón megúsztam minden tekintetben. :D

UI: A bejegyzés terápiás jelleggel íródott.

Bűnöztem...

Bevallom nőiesen, hogy bizony ma bűnöztem...

egy kicsit... :D

Csokis málnás csoda, nyamm...

Érdekességek, avagy, ahogy én látom Sydney-t (3.)

• Bármilyen munkát végzel (legyen szó a legutolsó segédmunkáról), megbecsült tagja vagy a társadalomnak, mert szükség van a TE munkádra is és erre igenis legyél büszke.
• A pedagógusok szeretik a gyerekeket. Ezt azt hiszem, tanítani kellene otthon.
• Anyák napját itt május második vasárnapján ünneplik többek között Amerikával, Kanadával, Csehországgal, Ausztriával, Japánnal és Németországgal együtt.
• A lehullott faleveleket itt nem seprik, hanem fújják.
• Tényleg mosolyognak (a buszsofőr, a pénztáros, a tanár is).
• Nem divat a boltban akár 10 cent-et is otthagyni (hogy "tartsd meg az aprót...":D)
• Divat, hogy a kisgyerekek, főként lányok, hercegnős ruhában mászkálnak az utcán. Csak úgy, mert így tartja kedvük.

• A legeldugottabb, legrosszabbul kinéző bódéban is bátran ehetsz szendvicset, mert friss alapanyagokkal dolgoznak, szigorúan ellenőrzik őket.
• Úgy vettem észre, hogy sokkal többen olvasnak itt, mint otthon. Az iskolában is nagyon terelgetik a diákokat az olvasás felé. Már az egészen kicsiket is hetente viszik a könyvtárba, a nagyobbaknek pedig olvasási versenyeket rendeznek és ahogy észrevettem, nem unalmas és kőkor előtti könyvekkel, amik inkább lehangolnak, hanem friss, izgalmas könyvekkel, amik kedvet csinálnak a később, akár hobbivá váló olvasáshoz.
• A baloldali közlekedés igazi agytorna. Komolyan. És nem csak vezetésnél. Baloldalon van a felfelé menő mozgólépcső, bal oldalra kell/illik húzódni a lépcsőn a felfele jövővel szemben.
• Bálnavonulást lehet figyelni hajóról. Májusban indul a szezon és egészen novemberig tart. Hajók mennek ki a nyílt vízre, ahonnan lehet a bálnákat kb. 2-3 óráig skubizni. Bár nem tudom, mi van, ha éppen mégsem arra van dolga... :D
• Sok a közgrill, szinte minden nagyobb parkban megtalálható. Gázzal működnek, bárki használhatja, a palackok cseréjét és a tisztításukat, karbantartásukat az önkormányzat végzi. Legolcsóbb és nagyon hangulatos programlehetőség, vasárnap barátokkal kimenni egy tengerparti parkba, és egy kicsit sütögetni, beszélgetni. A helyiek általában zenét is hoznak magukkal és nem restek táncra perdülni.
• A legtöbb beülős étterem csak este 5-kor nyit ki.
• A benzin literenkénti ára 200 Ft körül mozog.
• A férfiakról is szót ejtve, az itteni 30-as, 40-es korosztály kinézetét össze sem lehet hasonlítani az otthoniéval. Itt nem divat a sörhas és a mackóalsó. 
• A kirakatokat hetente frissítik, ezzel tartva fent a folyamatos vásárlói kíváncsiságot. Itt tudják, hogy egy boltot a vásárlók teszik népszerűvé, forgalmassá és itt ezt a boltok igyekeznek is meghálálni. Sok az akció, ajándék, de az árakat nem írják ki a kirakatba. Ez nekem felettébb bosszantó. Szeretem tudni ezt az információt, már csak a miheztartás végett is.
• Hosszú távon gondolkodnak. Nem azt a gazdasági elképzelést követik, hogyan szedjük meg magunkat minél rövidebb idő alatt minél kisebb minőséggel és beszerzési árral dolgozva, hanem, hogyan tartsuk meg az elégedett kuncsaftjainkat, hiszen ez az állandó jövedelemforrás és elégedettség alapja.

Kalandozások, avagy szülinapon voltunk

Eljött az első társasági esemény is az életünkben, itt Ausztráliában, hiszen Kismókust szülinapra hívták. Már nem ez volt az első meghívása, de egy hét iskola után még nem gondoltam, hogy ott lenne a helyünk egy szülinapon, most pedig már elkerülhetetlennek tűnt.

Vegyes érzelmekkel fogadtuk el a meghívást. Egyrészről hajtott a kíváncsiság, hogy vajon itt milyenek a szülinapi bulik, másrészről tartottam is a dologtól, mert a családommal ellentétben én az a visszahúzódó fajta vagyok, és az ilyen össznépi megmozdulásoktól általában a hideg is kiráz. Otthon sem voltam az a nagyon szülőkkel nyomulós típus, itt pedig még az esetleges nyelvi akadályokkal is szembe kellett nézni.

Na de, hogy hogy is zajlott. Igazából semmi extra nem volt az otthoni szülinapokhoz képest, talán egy kicsit nagyobb volt a felhajtás. Ezt a szülinapot egy családi ház kertjében rendezték meg, ahol volt egy hableány, aki arcot festett és egy kalóz, aki lufit hajtott. (Itt jegyezném meg, hogy az arcfestő hableány valami nagyon spéci cuccal dolgozott, mert egyből szivárványszínű festékcsíkot tudott húzni a gyerekek arcára.) A gyerekek kaptak ehető cukorkanyakláncot és karkötőt, na meg világító kapásjelzőt :D. (Elég könnyű a gyerekeket boldoggá tenni. Széles mosollyal rohangáltak a lufiállatukkal a hónuk alatt, világító bizbasszal a kezükben és ehető nyaklánccal a szájukban.)

A szülőket is kényeztették, amiért én roppant módon hálás voltam. Igen-igen. A büféasztalról beszélek. :D :D A kedvencem persze a csokiszökőkút volt a sárgadinnyével és pillecukorral (igen, engem is könnyű boldoggá tenni :D :D :D), de volt lazacos szendvics, sajttorta, francia almatorta és mindenféle jól kinéző de borzalmasan ehetetlen muffin. Azaz cupcake. Itt a cupcake a minden, ha lehet mindenféle színben. Roppant kreatívak tudnak lenni, ha erről van szó, de az íze..., az valami rémes.

Hát nem csodaszépek?

Jah és még valami. Pezsgőőőő. Bizony. A felnőttek azt is kaptak. Nem világos, hogy milyen célzattal, hogy elnézést kérjenek a borzasztó zsivajért vagy az ehetetlen muffin ízét kellett vele elnyomni, vagy csak mert pusztán megérdemeltük, de én nagyon értékeltem. Egy két pohár után a nyelvem is jobban pörgött és felszabadultabban tudtam beszélgetni. Férj meg belevetette magát a gyereksűrűbe és igyekezett klassz pillanatokat elkapni a fényképezőgépével. Olyannyira jól sikerültek a pillanatelkapások, hogy a szülők végül roppant hálásak voltak, amiért nem csak a fejükben kell a kislányuk 5 éves szülinapjáról emlékeket őrizniük, hanem segítséget kapnak hozzá képek formájában is.

Lufi hableány és unikornis

Ami még újabb pluszt jelentett az otthoni szülinapokhoz képest az a búcsúajándék és az uzsonnadoboz. Minden gyereknek volt előre összeállított, névvel ellátott uzsonnadoboza, amit olyan 15 óra körül osztottak ki. Apró szendvics, gyümölcs, desszert és gumicukor volt benne. Nem mintha a büféasztal kínálata után bárki is éhes lehetett volna, de gondolom úgy gondolták, hogy a gyerekeknek mégiscsak valamilyen tápláló uzsonnára van szükségük fojtásként az olvadt csokis pillecukorra. A búcsúajándék pedig szintén az összes vendégként megjelent gyereknek járt és a buli végén osztották ki. Apró semmiségek és kedvességek voltak benne, csupa olyan, aminek egy 5 éves kislány és kisfiú örülhet, aki éppen a hercegnős és szuperhősös korszakát éli.

Összességében elmondhatom, hogy egész kellemesen sikerült a buli és mi is elég jól tudtuk érezni magunkat. Folytatás következik, mert ahogy nagyjából az információkat összeraktam, minden gyerek tartani fog Kismókus csoportjából szülinapot, amire az egész évfolyamot elhívja, amolyan összekovácsolódást elősegítő folyamat részeként. Szóval még pár szülinap és szakértő leszek a témában. :)

Az a bizonyos madzag, ami elszakad néha...

Napi 4 órában dolgozok. Igen, igen, vagy egy napi 4 órás munkám! 10-14-ig mindösszesen és most kapaszkodjatok meg, havi 1600 dollárért. Ha most ezt szépen átszámoljátok, ahogy azt a legtöbben tenni szokták, akkor láthatjátok, hogy havi 320 e Ft-ot keresek egy részmunkaidős állással. Hawaii, parti, napfény. Pláne, ha itt befejezem, ahogy a blogok többségénél ezt tapasztaltam, és csak a jó dolgokról beszélek, akkor hagylak titeket egy kicsit irígykedni, milyen jól megy nekünk. Sosem kerestem ennyi pénzt teljes munkaidőben sem, nemhogy részmunkaidőben. Na? Tuti mi? Ezért megérte eljönni otthonról, feladni a kényelmes kis irodai munkám, hogy itt valahol a világ másik végén kaszáljak egy nagyot, közben angolul tanulunk, tengerpartozunk, amikor csak kedvünk szottyan és gyönyörű tájakat látunk mindeközben. :) Utáltok már? Egy kicsit, ugye? Pedig korántsem ilyen rózsás a helyzet, pedig amit leírtam, az mind így igaz. Csak pár apró részletet hallgattam el, ami ugye még nem minősül hazugságnak. Szóval akkor most mégegyszer nekifutok és hozzáadok pár egyéb részletet még, amitől egy kicsit átfogóbb képet kaphattok erről az egész jól hangzó szituációról.

Nos a hír igaz. Dolgozom, 4 órában, 10-14-ig. Szuper. Sikerült az iskola mellett találni egy házat, ahol egy kis takarítással, egy kis főzéssel ki tudom egészíteni a szűkös költségvetésünket, amíg a gyerek iskolában van. Ez eddig remek. Tényleg. Azok a részletek, amik egy kicsit tovább árnyalják ezt az egész képet, csak most jönnek. Minimál óradíjt fizetnek nekem mindezért, azaz 20 dollárt. Ha azt mondom, hogy heti 400 dollárt kapok, az még mindig jól hangzik, de csak magyar viszonylatban. Itt az árak is borsosabbak. Ha azt mondom, hogy a heti lakásbérletünk $550, akkor már mindjárt érzitek, hogy arányaiban ez az összeg mennyit is ér. Ha pedig azt mondom, hogy nem vagyok már 20 éves, de 25 sem, alig bírtam 4 óra munka után hazavánszorogni, mert majd leszakadt a derekam és a karom, akkor pedig végképp átértékelődik az egész. Persze elszoktam a munkától így majd 3 hónap kihagyás után, mert én még nem igazán dolgoztam itt, nagyon nem volt egyszerű a gyermek iskolai idejéhez passzoló munkát találni. De az is igaz, hogy életemben nem végeztem még fizikai munkát. Na jó, ez így nem teljesen igaz, egyszer még az egyetem alatt vállaltam a Curver-ben egy hétvégi 12 órás műszakot. Szombaton és vasárnap reggel 6-tól este 6-ig álltam a szalag mellett és pattingattam a kukákra a fedőt és ragasztottam a matricát mindezt egy félórás ebéd és 2 db negyedórás szünettel. De akkor 22 éves voltam. Most meg már nagyon nem.(Bár hozzáteszem, megfogadtam, hogy soha többet, részemről a Curver csődbe is mehet...) Vannak ilyen napok, amikor legszívesebben ordítanék az elkeseredéstől, meg a fáradságtól, hogy nem ezért tanultam ennyit! Nem ezért tanultam végig 29 évet az életemből, hogy aztán valakinek a házát ganézzam minimálbérért.
Dühös vagyok, hogy el kellett otthonról jönni azért, hogy a gyereknek nagyobb kilátása legyen a jövőre, mert a magyar fiataloknak lassan nincs jövőképe. Nagyon nem egyszerű dolgok ezek. Hihetetlen, hogy az ember mit meg nem tesz a gyermekéért, a gyermeke jövőjéért, hogy hátha neki majd jobb lesz. Hátha. Csak bírni kellene, mert nem vagyok már 25. Persze ez idővel hátha könnyebb lesz, bár az időkorlát a suli miatt, ami behatárolja a munkakeresést, továbbra is megmarad.
Napi kirohanásomat olvashattátok.

Érdekességek, avagy, ahogy én látom Sydney-t (2.)

• Van, hogy 8, kis ideig 9, majd 10 óra eltérés is van Sydney és hazánk között.

  

  Egy érdekes épület, amely üzleti iskolaként működik

• A Föld másik féltekén vagyunk, így mások a csillagképek, máshogy látjuk a Holdat, és meglepő módon a villanykapcsolók is fordítva működnek. Felfele állásban vannak lekapcsolva.

  

  Egy kukabúvár íbisz

• Nagyon szeretik használni a klímát. Minden klimatizálva van, a mi európai hőérzetünkhöz képest nagyon is. Van, hogy egy-egy bevásárlás után némelyik testrészemet már nem érzem a fagyás következtében.
• Kemény pénzbüntetésekkel súlytanak minden kisebb kihágást. Szemetelni az utcán 100-200 dollárt is kóstálhat.
• ADSL-en jön a net. Gyerekcipőben járnak az internet tekintetében. Itt olyan a leggyorsabb net, mint otthon a legkisebb sem. Ilyen lassú netet otthon már ha akarsz sem tudsz venni.
• Semmilyen kozmetikumot nem tudsz venni UV védelem nélkül.
• A nők sokkal finomabban és természetesebben sminkelnek, mint otthon.
• Sok a a kínai, ennek köszönhetően rengeteg a kínai bolt. Nem ruha, inkább háztartási, csetresz boltokkal vannak inkább jelen. Épp a minap jártunk a kínai negyedként elhíresült Ultimo körzetében egy nagy kínai piacon. Ugyanazok a rózsaszín ugató kutyák, törölközők és lábbelik találhatóak itt, mint otthon, annyi csak a különbség, hogy vannak kifejezetten helyspecifikus dolgok, mint abo motívumos konyharuhák, fakanalak, pólók, és bármi, amit a kicsi kínai kezek le tudnak gyártani. A minőségük legalább olyan rossz itt is, mint otthon. Csinálnunk kellett húsvétra egy húsvéti kalapot. Vettünk hozzá, hogy minimalizáljuk az ezzel járó kiadásokat, egy kínai vízfestéket. Megvétel után kb. 5 perccel repült a kukába, annyira használhatatlan volt. Pedig higyjétek el, csak egy kartonkalapot próbáltunk volna vele egy kis színnel ellátni.

  

  Mango pancake a kínai negyedből

• Nincsenek kóborkutyák és macskák. (Mondjuk sok a kínai étterem. Remélem nem azért...:D)
• Az autószerelő műhely az itt annyit tesz, hogy elemeket cserélnek, azaz gyári elemeket rendelnek a kocsihoz, lebontják a rosszat és kicserélik őket. Nincs olyan szakma, hogy karosszéria lakatos. A kocsink, amit vettünk első körben, balesetet szenvedett. Egy Mercedes elénk fordult. Csúnyán lealáztuk, az egész orra összetört. Mármint a Mercinek. :) A miénken nem sok minden látszódott, de a biztosító elvette tőlünk a kocsit, és nem is adta vissza, mert az autó értékét meghaladta volna, amit rá kellett volna költeni. 2001-es évjáratú kocsi volt, jó állapotban, nem lehetett rá panasz. Viszont, mivel nem éri meg javíttatni, ezért megy is a roncstelepre. Ezért nincsenek itt öreg autók. Figyelnek rá, hogy a kocsiállományt fiatalon tartsák.
• A Vodafone a legnagyobb és egyben legnagyobb lefedettséget biztosító mobilszolgáltató.
• Sok az autókülönlegesség, legalábbis az olyan, amilyet otthon ritkán látni.

  

  Hát na

  És végül még annyit, hogy egy kis kiegészítésül ehhez a bloghoz, készült egy másik blog is, ahol csodaszép képeket is nézegethettek: http://cslphotography.blog.hu

Érdekességek, avagy, ahogy én látom Sydney-t (1.)

• Három nagy élelmiszeráruház van és ebből az egyik az Aldi.
• Nagyon jó leértékeléseket lehet kifogni. Van olyan, amit féláron lehet adott akcióban megvenni és nem azért, mert hamarosan lejár a szavatossági ideje. Az más tészta, olyan is van, de alapvetően, ha egy terméket leértékelnek, azt nem úgy kell elképzelni, mint otthon, hogy 20 Ft-al olcsóbb a vaj, vagy 20%-ért már ölre mennek az emberek Glamour-napokon a C&A-ban.

  

  Ügyes voltam

• Kiváló az élelmiszerek minősége. A joghurtban, tejfölben például megáll a kanál és finomak is.
• Nem lehet kapni őrölt köményt, viszont van pirosarany és univer majonéz. :)
• A gyerekek olyan 85-90 %-a így ránézésre lúdtalpas. Fura, mert nagyon elkötelezettek az egészséges életmód mellett, arra azonban mégsem igazán figyelnek, hogy megfelelő cipőt adjanak a gyerekekre. Alig totyogó gyerekeken is leginkább divatszandálokat (amit pár ezer forintért meg lehet venni bármelyik ruhabolt kínálatában) és vietnámi papucsokat látni.
• Kedvenc lábbeli viseletük a sportcipő/futócipő, vietnámi papucs, vagy semmi. Nem ritka, hogy bevásárlóközpontokban mezítláb lehet látni embereket, amint mondjuk a heti bevásárlást intézik vagy éppen így érkeznek a gyerekért az iskolába

  

  A hölgyek shoppingolni indulnak

• Ez a vietnámi papucs, akkora őrület, hogy a nők képesek egy konszolidáltabb blúz-szoknya összeállításhoz is felvenni, legyen szó akár egy elegánsabb éttermi vacsoráról. A kényelem mindenekelőtt.  
• Itt a nők (legyen szó bármilyen korosztályról), köszönhetően a napi mozgásnak (futás, jóga, bármi, amit el tud az ember képzelni), úgy néznek ki 3 gyerek után is, mint otthon a 20 évesek sem.
• Cigerettázó embert látni annyit tesz, mint 95 %-os biztonsággal azonosítani egy bevándorlót.
• 30-35$ egy doboz cigeretta. 
• Nem fáznak. 18-20 fokban és erős szélben is fürödnek a tengerben, 16 fokban is rövidnadrágban és pólóban indítják el otthonról a gyereket. Szóval pulóverben vagy ne adj' isten dzsekiben látni valakit, azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel találtál egy újabb nem őslakost.
• Itt is adták a mozikban a Saul fiát.

  

  A helyi mozi kínálata

• Ha azt hiszed, hogy nem szereted a mangót, mert otthon már vettél és próbáltad, tévedsz. Az igazi, érett mangó az egy kisebbfajta csoda.
• Sokat esik az eső, de máshogy mint otthon. Valahogy úgy tudnám jellemezni, hogy olyan, mintha a zuhanyfejet a legfinomabb permetre állítaná az ember. Viszont eső után egy órával, már minden száraz, köszönhetően a jó vízelvezetésnek és csatornahálózatnak. Az úttest kifele lejt és esőben csak úgy hömpölyög le a víz a széles és otthoninál nagyobb aknán. Ebből kifolyólag nem maradnak pocsolyák, nem csapják le az autók a gyalogosokat vízzel, a maradék meg hamar felszárad.
• Mindent a kutyákért. Nagyon kutyabarátok az ausztrálok. A legtöbb bolt előtt kutyatálban víz van, nagyobb parkokban kutyakaki gyűjtőzacskó van kitéve és az autómosó mellett van külön kutyamosó is, na meg akad kutyamegőrző is, ahol masszázzsal is szolgálnak a négylábú vendégeknek.

  

  Kutyajó dolguk van

  
  

  

  Kutyamosó