Egy kis helyzetjelentés

Egy kis helyzetjelentés, mert sokan hiányoltátok már. Tudom, és higgyétek el igyekszem, de amikor egész nap úton vagyunk, vagy számítógép előtt ülünk, mert albérletet keresünk, akkor már este, miután a gyerek lefeküdt, nem mindig tudom magam rávenni egy kisebb szösszenet megírására.

Maroubra Beach

Holnap lesz két hete, hogy itt vagyunk. Nem sok mindent tudtunk még élvezni az országból, sem a városból, mert egy kicsit nagy a nyomás rajtunk. Ez nem olyan, mint egy nyaralás, vagy ha mégis nyaralásnak akarjuk tekinteni, akkor viszont egy nagyon drága nyaralás. Nem olcsó az élet Sydney-ben, talán a világ legdrágább városa, pláne úgy, ha nincs bevételi forrásod. Szóval meg kell húzni egy kicsit a nadrágszíjat. Őszinte leszek. Nekem is nehéz figyelmen kívül hagyni a kávét elvitelre kínáló kis helyeket ( csak 2-3 $), az ínycsiklandozó éttermeket, nemhogy egy 5 éves kislánynak, aki mindent meg szeretne szerezni magának, ami édes, ami cuki, ami rózsaszín, ami bolyhos. Nagyon nehéz ezt a helyén kezelni. Külön nehezítő tényező, hogy a kicsi már egy hónapja velünk van. December 20.-a óta nem volt óvodában, és igazából nagyobb gyerektársaságban sem. Most még el is jöttünk otthonról, itt végképp nincs játszótársa, ráadásul sok az új, az ismeretlen a kis életében, és minimállis a játékainak száma is, amit magunkkal tudtunk hozni. Egy szó, mint száz, unatkozik, és sajnos nekünk sem nagyon van időnk őt szórakoztatni. Egy kicsit undok most, mert nem tudja máshogy kifejezni, hogy valami nem jó neki, egy kicsit feleselős. Reméljük túllendülünk ezen is. Ha minden jól megy, akkor hamarosan kezdi az iskolát (0. osztályos lesz, preschool-ba megy). Ezért is volt sürgős, hogy minél előbb találjunk egy albérletet. Nem csak azért, mert innen mennünk kell, hanem mert abba az iskolába tudjuk a kicsit beíratni, ahol lesz a lakásunk. És az idő nagyon ketyegett. Igen, ketyegett, mert szerencsére találtunk egy albit, ami mindhármónknak tetszett. Az északi oldalon, a helyiek szerint a legjobb környéken. Nem is bánom, hátha ennek megfelelően az iskola is kellőképpen jó lesz. Az albérlet ára kicsit borsos, de az utca végén létszik az öböl, nem beszélve arról, hogy a lakás két hálószobás. Így egy kicsit jobban el fogunk tudni férni, mert egy kicsit nagyobb lehetőség lesz a szeparációra is.

Kis kávézó a sarkon

Ez pont az, aminek látszik

Az északi oldalon a kilátás az öbölre

Nem is gondolnátok, de a legnagyobb gondot az albérletkeresésnél a környék és a fürdőszoba után a mosógép kérdése jelentette. Itt nem divat, hogy a lakásban külön mosógép van, az még a jobbik eset, ha egy külön erre a célra elkülönített helyiségben van. Ez még nem is lenne akkora gond, mert mégiscsak azt a mosógépet tudod használni, ami a tiéd. Nekünk is így lesz itt, külön helyiségben tudom majd intézni a mosást. Igen ám, de a legtöbb ingatlan esetében megosztott mosóhelyiség van, ahol általában a mosógép érmével(3 $) működik és nincs rajta programválasztási lehetőség, hanem csak egy be-ki kapcsoló gomb. Igen, úgy, ahogy mondom. Hát csoda, hogy ettől az európai ember haja égnek áll? Itt az a mosás, hogy hideg vízben lögybölik a ruhákat 20 percig. Nagyon erergiatakarékos és ökocentrikus, csak éppen nem lesz tőle tiszta a ruha, de ez már más kérdés.

Street art

Szóval vennünk kell egy európai szemmel is jónak tűnő mosógépet. Csak remélni merem, hogy ez a rész már egy kicsit egyszerűbb lesz.

Street art

Iskola. Amint írtam, itt január 28.-án kezdődik hivatalosan az iskola és az új tanév. Remélhetőleg a kicsi is el tudja kezdeni 1-2 hét csúszással. Előtte még be kell adatni neki pár védőoltást is, mert különben nem engedik iskolába a Kismókust. (Itt + 4 vagy 5 oltást kap az otthonihoz képest). Pontosan nem tudom még megmondani, mi az, amire itt még kötelezően oltják, de ha beoltották okosabb leszek. Talán ebből az egyik a hepatitis (nem tudom A., B vagy C).
Szóval iskola. Roppant szigorúan veszik a gyerekek nevelését. 5 éves kortól az iskola kötelező és államilag finanszírozott. Rengeteg az iskola, ha autóval megyünk valahova kb. 2 percenként látunk egyet. Nagyon odafigyelnek és roppant módon bűntetik, ha valaki túllépi a sebességkorlátozást az iskolák környékén. A trafipax be van építve a táblákba 40 km/h-ra és hétköznapokon működik suliidőben. A gyerekeknek reggel 9-re kell menni és délután 3 órakor lehet értük menni. Az egyenruha kötelező (minden iskolának más és más). Van hosszú, van rövid, van sportoláshoz, plusz kalap, fehér zokni és fekete cipő, még talán a táska is egyen. Itt nincs divatozás, nincs tömegből kitűnés. Ennek megfelelően az iskolában mindenkit igyekeznek beintegrálni, legyen az bevándolró vagy értelmileg sérült, vagy fogyatékossággal élő. Mindenki ugyanabba az iskolába jár, az egészséges gyerekekkel együtt tanul, ezáltal nevelik őket az elfogadásra, nyitottságra, segítésre. Nem tudom, hogy működik, első körben nekem elég ijesztőnek tűnik, de állítólag a gyerekek itt szeretnek iskolába járni, sok a program, és mindenbe igyekeznek bevonni őket. Szóval egyelőre várunk, várunk a beíratásra és, hogy megkapjuk a listát, mit is kell pontosan beszerezni.

Friss koktélokat áruló kocsi

Autó. Vettünk egy autót is. Szükség van rá, bár a tömegközlekedés jó és pontos, egy kicsit drága és hát Sydney óriási nagy. Csak az volt msáfél óra busszal, hogy a keleti részből átmenjünk az északi részbe albérletet nézni. Egy Holden Commodore mellett döntöttünk. Sok van belőle és olcsó javíttatni. Jó állapotban van és bazi nagy minden paraméterében. Pláne a kicsi piros után, mintha a visszapillantók a két oldalon minimum Kenyában lennének. V6-os és 3600 köbcentis motor van benne automata váltóval. Szükség is lesz rá, mert olyan utcák vannak itt, mint San Francisco-ban. Dimb hátán domb, egyik utca így lejt, másik utca megy amúgy emelkedik. Nem csodálom, hogy itt mindenki fitt. A múltkor éppen sétáltam a tengerparton, vihar közeledett és nagyon fújt a szél. Küzdöttem rendesen az elemekkel. Tudjátok, amikor megállni is nehéz, nehogy visszafelé fújjon a szél, nemhogy előrefelé haladni. Na míg én ott nagyban küzdöttem, úgy elhúzott mellettem egy 50-60 közötti nő, hogy öröm volt nézni. Mintha burában lett volna, és neki nem fújt volna a szél. Van még hova fejlődnöm. :)

Az a bizonyos viharnap

Úgyhogy már csak annyi van hátra, hogy munkát találjunk. Most már arra kell ráfeküdni. Ettől nem félek, munka van bőven, lesz is előbb vagy utóbb. Én egyelőre kivárok még, vagy részmunkaidős állásokban gondolkozom, hogy a kicsit tudjam igazgatni az iskolában, mert ha nincs iskola, szünet van, és el kell őt helyezni vagy nem tudja az ember elhozni őt időben, azért kőkemény pénzeket kell fizetni. Nem beszélve arról, hogy így is mélyvízbe kerül, nem fog ártani neki, ha szünetben velem lesz, hogy legyen lehetősége egy kicsit aklimatlizálódni.

Háziasított ausztrál csirke :)

Aki keres, talál is?

Még csak a hatodik napja vagyunk itt, de albérletet kell keresnünk, mert ezen a helyen, ahol most vagyunk, nem maradhatunk csak február 7.-éig. Három hetünk van, hogy találjunk valamit és a helyzet nem egyszerű. Elkezdődött a versenyfutás az idővel. Itt Ausztráliában megkeresed az interneten azt az albérletet, amelyik tetszik neked. Jelzed email-ben a szándékodat, hogy érdekelne a kégli. Ha ez megvan, és kellő számú jelentkező összegyűlt, kiírnak egy időpontot, amikor meg lehet tekinteni a lakást. Erre általában negyed óra áll rendelkezésedre. Az adott időpontban, még a járdára is kitesznek egy kis kék-fehér táblácskát (olyasmit kell elképzelni, mint a "Vigyázat, csúszós padló"), hogy biztosan tudd, hol az ingatlan, amit meg lehet tekinteni. Rengeteg az ingatlanügynökség és nagyon gyorsan pörörg az ingatlanpiac. 

Mi jelenleg Maroubra Beach-en lakunk, ez Sydney keleti része. Sok a strand, kisvárosi a környezet, viszont a lakásárak elég magasak (500 $ per héttől határ a csillagos ég), ugyanakkor európai szemmel igen lepukkantak a házak. Ez így most persze elég hülyén hangzik, ezt én is tudom, de komolyan mondom rettenetesen megdöbbentünk, mikor először szembesültünk a dolgokkal. Most ez komoly? Ilyen Sydney, a nagy világváros??? Igazából nem érdekli őket a lakás berendezése, állaga, sötét-e vagy világos. Iszonyatosan funkcionálisan gondolkodnak. Mindegy, hogy folyik vagy csepeg a csap, ha jön belőle a víz. Mindegy, hogy a linoleum ragasztás nélkül van a padlón, mindegy, hogy lekopott a zománc a kádról, vagy a teljes vakolat a ház faláról. Pedig a fizetésükhöz képest, elenyésző költséget emésztene fel, ha ezeket rendberaknák. Európai szemmel ez több, mit ijesztő. Az ingatlanos mondta, hogy ha valamilyen jó házat látunk, az tuti fix, hogy nem helyi erőé, hanem valamilyen európai családé.Tegnap néztünk két ingatlant. Az egyik olyan 70-es évekbeli munkásszálló érzetet keltett, természetesen jelenkori szemmel nézve és nem fénykorában. A másik, nos a másik annyira tré volt, hogy megnéztük a lakásajtót, és úgy döntöttünk, hogy na ide nem, inkább megyünk a híd alá lakni. A lépcsőházban is fütyült a szél, és kb. a miskolci Avas lakótelepre tudtam róla asszociálni.

Felvettük a kapcsolatot egy magyar ingatlanügynökséggel, hogy segítsenek nekünk ingatlant találni. Ők az északi oldalon dolgoznak, úgyhogy átbumliztunk alig másfél óra alatt a másik oldalra.

Circular Quay

Circular Quay

Én mindig azt hittem, hogy az Operaház fehér, és ez bizony barna...

Apropó közlekedés. Nagyon jó Sydney közlekedése. A buszok sűrűn jönnek, és egy mobil applikáció segítségével simán nyomon lehet követni, hogy lehet egyik helyről a másikra eljutni, sorol több opciót is, mutatja az árat és az időráfordítást is, amit az utazásra kell szánni. Egyszerűen használható, roppant okos találmány. A buszon, ahogy már azt korábban írtam, kártyával lehet utazni. Felszálláskor és leszálláskor csippantani kell. Mondanom sem kell, senki nem felejti el használni a kártyáját. A buszsofőrök kedvesek és segítőkészek. Ha idősebb ember száll fel a buszra, mindig megvárják, amíg az helyetfoglal. Nagyon szimpatikus, hogy roppant kulturáltan tudnak közlekedni és utazni, bár nekem ez a jobboldali vezetés még mindig hajmeresztő, és még mindig nem látom át, hogy melyik oldalról is megy a busz, amikor megyek valahova.

Szóval akkor vissza az északi oldalhoz. Hát, mit mondjak. Megérte. Teljesen más a légkör, a házak is szebbek, és hát ugye, át kellett hozzá kelni a kompon az operaház mellett. :)
Az ügynökség azt mondta, hogy ez az a környék, ami olyan, mint Budapesten a Rózsadomb. Ami viszont a megdöbbentő, hogy semmivel nem drágábbak az ingatlanárak, cserébe szebb a környék és jobbak a lakások. Lényeg, ami a lényeg, azt hiszem az északi oldalon folytatjuk tovább a lakáskeresést.






 

Budapest/Frankfurt/Szingapúr/Sydney

Húúúú, hát ez nem volt semmi, jó hosszú út, sok-sok repülés, de épségben megérkeztünk a nyárba és ez a lényeg. Egy kis útibeszámoló az otthonmarad -5 fokban és ónos esőben senyvedőknek. :)

Utunkat Budapestről kezdtük meg 5.-én este 7 órakor indult a repülőgépünk Frankfurtba. Az 1 óra 20 perces utat a gép 20 perc késéssel tette meg egyéb időjárási tényezők miatt, így nem volt mese, leszállás után át kellett vágtáznunk Frankfurt nem kicsi repterén, mert 40 percünk volt, hogy megtaláljuk a terminált, ahonnan tovább ment a gépünk Szingapúr felé. Sikerült, egész jó időt futottunk, mert beszállás előtt még a mosdóba is sikerült betérnünk. A második út Frankfurt és Szingapúr között hála a jó égnek teljesen eseménytelenül telt. Nagyon kedvesek voltak a stewardess-ek, egyenruhájuk és udvariasságuk abszolút az ázsiai kultúrát varázsolta elénk. Kaptunk vacsorát és reggelit is a gépen, és határozottan finom volt mindegyik.

Előttünk a székbe beépítve monitorok voltak, így filmnézéssel, játékkal, zenehallgatással tették könnyebbé az egyébként hosszú repülést.

Helyi idő szerint másnap délután 16 óra körül értünk a 31 fokos Szingapúrba. Nagyon fura élmény volt, egyrészt azért, mert ellopott az utazás tőlünk jó pár órát, másrészt mert mínusz 2 fokból indultunk.

Szingapúr 

"Mert a felhők felett mindig kék az ég..."

A szingapúri reptér gyönyörű, félig szőnyegezett, és ezért meglehetősen csendes. A hangszórókból andalító chill out zene szól, és ez az egészet nagyon békéssé varázsolja. Mozitermek, bowling lehetőség, lepkeház és úszoda teszi kellemesebbé a várakozást. Az első emeleten pedig legalább 10-15 különböző ázsiai büfé várja az éhező utasokat. Sajnos az, aki nem szereti az ázsiai ízeket, mindösszesen a Burger King kínálatából választhat.

A szingapúri reptér ablakából a terminálok között közlekedő kisvonat

A szingapúri Changi reptér belseje, ahol a szőnyeg véget ér...

A várakozás eseménytelenül telt, mindösszesen a gyerek hátizsákját sikerült elhagyni a reptéren, amit aztán szerencsére megtaláltunk és vissza is kaptuk, igaz a rendőrség minden létező adatot elkért hozzá. Szóval már ott is ismernek minket. :)

Helyi idő szerint este 20 óra után indult tovább a gépünk Sydneybe. Ami itt fura volt, hogy helyi idő szerint reggel 7 órára értünk Sydneybe úgy, hogy mindösszesen 7 óra pár percet repültünk. Este 10-kor kaptunk vacsorát a gépen, és kb. 5 óra múlva (a szervezetednek kb hajnali 3-kor, nekünk meg már kitudja, annyira felborult az időérzetünk) reggelit szolgáltak fel. Fura volt. Reggel 7 óra után meg is érkeztünk Sydneybe. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert csak 20 fok és eső fogadott minket. Így legalább csak 20 fok eltéréssel kellett az otthonihoz képest első nap megbírkóznunk.

Ezzel a repülővel érkeztünk az aznap esős Sydneybe

Utána már minden gördülékenyen ment. Jöttek értünk a reptérre, elvittek a szállásunkra, ahol a kedves házigazdánk fogadott, majd mivel nehéz félévet zárt az egyetemen, ezért ő el is utazott Balira. Nehéz itt is az egyetemisták sorsa...

Még aznap délután, bár már mindenki KO volt, hisz 10 órát vesztettünk el valahol útközben, bementünk a belvárosba busszal, elintéztük a helyi telefont és a bankszámlanyitást. Csak annyira voltunk fáradtak, hogy míg a férjem intézte a bankban a dolgot, én a gyerekkel az ölemben elaludtam a kanapén a bankban. :) Úgyhogy a szállásra visszaérve senkit nem kellett altatni. 12-14 órát aludtunk egyhuzamban, így reggelre már egész emberi kinézetünk lett. Nem mondom, hogy nem vagyunk már álmosak, de egész tűrhető, ahhoz képest, hogy van akinek a jetlag egy egész hetét is tönkre tudja tenni.

Első benyomás alapján a város kicsit kaotikus, kicsi a nagy, romos az új mellett. Jobb oldalon vezetnek, ami elég ijesztő. Fura, hogy gondolkozni kell, melyik oldalon kell felszállni a buszra, ha adott irányba szeretnél menni, fura, hogy a körforgalomba balra kell behajtani, fura, hogy először jobbra kell nézzek, ha lelépek a járdáról.
Az emberek nagyon kedvesek. Mindenhol a "Hello, how are you" fogad minket és mindenki mosolyog. Tegnap amikor a busszal mentünk be a belvárosba, akartunk venni a buszsofőrnél jegyet. Alapvetően kártyát használnak jegy helyett az emberek, azt csipogtatják le és felszállásnál és az számolja nekik, hogy mennyit is kell fizetni az utazásért, majd az vonódik le egy előre feltöltött keretből. De mivel nekünk nem volt ilyen kártyánk még, ezért maradtunk a jól bevállt jegyvásárlási szándéknál. Sajnos nem volt apró pénzünk, a sofőr pedig nem tudott visszaadni, ennek ellenére kedves mosollyal tessékelt be minket a busz belsejébe és egy laza vállrándítással közölte, hogy mindegy, akkor most nem fizetünk.

Papagáj a mellettünk lévő fán

Ma pedig mi történt velünk? Elmentünk valami ehetőt vásárolni, mert már az éhhalál szélén álltunk és 3 napja csak vackokat ettünk. Kb 2 kilométerre találtunk egy szupermarketet, ahonnan caplatunk nagy csomagokkal hazafele. Egyszer csak jön egy fickó, éppen indul valahova a kocsijával, és barátságosan megkérdezi, hogy itt lakunk errefele? Mondtuk, hogy igen, egy kicsit arrébb, mire megkérdezte, hogy elvihet-e minket? Ez most komoly?!? Ez itt így működik?!? Persze örömmel elfogadtuk, mert írtó nehéz volt a cuccunk, így pár perc alatt hazaértünk és még a hazatúrát is megúsztuk. :)
Egy ismerősünk mesélte, hogy valamelyik írtó meleg nap a munkájához pakolta ki a cuccát az autóból, dőlt róla a víz. Majd ismeretlenül odalépett hozzá egy férfi, és megkérdezte, hogy nem kérne esetleg egy jégkrémet? Ismerősunk leesett és elgurult állal közölte, hogy persze, miért ne, ha már ilyen kedvesen kérdezik. Erre a fickó a szatyrából elővett egy jégkrémet és mosolyogva átnyújtotta. Hogy mik vannnak....