Ring My Bell

Jelentem, elkezdődött az iskola, sőt, mire ezt a blogbejegyzést olvassátok, addigra ez első héten is túlleszünk már.

Úton a suliba

Kedden kezdődött. Kismókus a helyi iskolába jár. Kellemes kinézetű iskola, kellemes kinézetű gyerekekkel, szülőkkel és tanárokkal, alig 5 percre a kecótól. Miért fontos, hogy kellemesen néznek ki a gyerekek? Itt nagyon sok a különböző népcsoport, Ausztrália tele van bevándorlóval, leginkább kínaiból és indiaiból van sok. Igyekszem finoman fogalmazni. Talán ők a mi európai kulturánkhoz képest máshogy értelmezik a tisztaság és a higiénia fogalmát. Sok szülőtől hallottam, hogy szegényebb kerületekben, ahol nagyszámú ez a fajta népcsoport, ott kaotikus állapotok uralkodnak az iskolákban és az iskola mosdóiban is, na meg úgy fogalmaztak, hogy az ilyen iskolákban sok az 1 négyzetcentiméterre jutó köpet és takony mennyisége az egyenruhákon. (Aki egy kicsit is jártasabb a különböző kultúrákban, az tudja miről beszélek). Aki ismer, az tudja, hogy nagyon távol áll tőlem, hogy az előítélet beszéljen belőlem, de ez van, ezt pusztán el kell fogadni.

Ugyanakkor ennek a sokszínű kultúrának köszönhető, hogy Ausztrália egy igazi kulináris élvezet. Egymást érik a jobbnál jobb éttermek, kedvére csemegézhet belőlük az ember. Van itt minden, vietnámi, koreai, libanoni, indiai, thai, kínai, spanyol, olasz és még görög konyha is. Tényleg mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Nézzétek csak a minap épp mibe futottam bele? Bizony, ez bizony az. Megkóstoltam a fahéjasat és baromi finom volt. Ki hitte volna, hogy az Isten háta mögött  2 ajtóval ilyeneket találhat az ember.

Bizony, messzi földön (is) híres

Az osztályterem 

Egy kicsit elkalandoztam. Visszakanyarodva az iskolához. Tulajdonképpen én egy korábbi blogbejegyzésemben rosszul írtam. Azt írtam, hogy a gyerek preschool-ba fog járni. Nos tévedtem. A preschool itt a 2-5 éves gyerekeknek szól, ez olyan, mint nálunk a magánovi. Itt nincs kötelező és államilag finanszírozott óvoda. Itt a nők, ahogy nekem feltűnt, nem dolgoznak, egy fizetésből simán meg tudnak élni, és 6 éves korukig otthon tarthatják a gyereket, onnantól kötelezi csak őket törvény iskolába járásra. Az viszont már államilag támogatott. Előtte lehetőség van rá, hogy 5 éves kortól egy úgynevezett 0. osztályba járjon a gyerek. Ez az iskola kindergarten-je, röviden csak kindi. Itt megtanítják a gyerekeket írni, olvasni, számolni, ceruzát fogni, vágni, ragasztani. Gyakorlatilag olyan, az írni és az olvasni tanulást leszámítva, mint otthon az óvodai nagycsoport. 

Be kellett fizetnünk egy kezdő összeget, ebből az iskola megveszi azokat a dolgokat, amikre a gyerekeknek szüksége lesz évközben. Ez iskolánként eltérő, nekünk ez 107 dollárba fájt. Ebben benne van 3 könyv (olvasásnak, írásnak és számolásnak), színesceruza készlet, egy kicsi letörölhető fehér tábla, azokhoz filctollak, üzenőfüzet, festékek. Vinni kellett be mindenkinek még erre a negyedévre egy guriga papírtörlőt és egy flakon folyékony szappant. Ezeket mind az osztályteremben tárolják és szükség szerint adagolják. A gyereknek cipelni igazából a tízóraiján és az ebédjén kívül mást nem kell. Itt a dobozból ebédelés divat. Az ebédet ebédtároló dobozokban viszik a gyerekek, ami csak annyit jelent, hogy 3 kisebb részre van osztva a doboz, így lehet beletenni gyümölcsöt, egy kis desszertet is a szendvics vagy a hideg kaja (pl. fasírt, szusi) mellé.
Minden hétfő sport nap és minden pénteken könyvtárba járnak.

Ez is az osztályterem

Kötelező az egyenruha, egyentáska, egyenkalap, sportnapokon sportruha, fehér zokni és fekete cipő. Azt mondják azon túl, hogy a gyerek tanulja meg, hogy nem lóg ki a közösségből, azért is szükséges az egyenruha, hogy ha valamelyik kisebb gyerek elkószálna, rögtön lehet látni az egyenruhájából, melyik iskolába jár. 

Meg ez is

Nagyon gyerekközpontú társadalom, nagyon odafigyelnek a gyerekekre. Szinte az összes játszótér kerítéssel védett és valamilyen gumis jellegű anyaggal van borítva a talaj, hogy védje őket az egyéb sérülésektől. Felettük pedig ponyva van kifeszítve, hogy védje őket a káros UV sugárzástól. Ezért kell kalap is az iskolában, ezt nagyon szigorúan veszik, “NO hat, NO play. Reggel úgy kell őket vinni, hogy be vannak kenve naptejjel, és délben újrakenik őket.

Nagyon odafigyelnek az egészségre is, sok mozgás, és az iskolában pl. csak vizet lehet inni.

Schoolzone táblák jelölik az autósoknak, hol kell lassítaniuk, és ezt nagyon szigorúan betartatják. Reggel 8-9:30-ig és délután 14:30-16 óráig ezeken a részeken csak 40 km-es sebességgel lehet haladni. Az autósok pedig következetesen be is tartják ezeket a sebességkorlátozásokat, mondjuk az is igaz, hogy egy-egy ilyen sebességtúllépés több száz dollárba is fájhat.

School zone

Kismókus nem tud angolul pár szón kívül. Ezért, hogy ne érezze magát olyan egyedül kérte a tanárnő, hogy írjunk le egy két szót neki fonetikusan magyarul, hogy ha pár szót is, de a saját anyanyelvén tudjon szólni a gyerekhez. Az általában megnyugtatja a kicsiket és nem érzik magukat olyan elveszettnek. Illetve van egy másik magyar kislány az iskolában. Ő már 10 éves és 4 éve kezdte itt a sulit, szintén úgy, hogy semmit nem tudott angolul. Mint utóbb kiderült Ivettnek hívják. Tegnap ebédidőben bekérették az igazgatói irodába és megkérték, hogy egyen együtt Kismókussal, mert nagyon szomorúnak találták őt a délelőtt folyamán és szeretnének neki örömet okozni. Hát kérem szépen, lehet ezt így is csinálni.

Hétfőn ünneplik a kínai új évet

Üdv a fedélzeten

Itt ülök az új lakásunk (albérlet) csupasz nappalijában egy szerzett üvegasztalnál és írom ezt a blogbejegyzést. Hát, mit mondjak, fura érzés. Fura, mert közel sem olyan így csupaszon, ahogy emlékeztünk. Hiába néztük meg alaposan a lakást, mégis maradtak olyan dolgok, amik felett elsiklott a figyelmünk. Kicsit oldschool a fürdőszoba és a konyha is hagy némi kívánnivalót maga után. Na de amilyen lakásokat megnéztünk, még azt mondom, hogy ez legyen a legkevesebb. Bár sosem fogom megérteni, hogy mi értelme van a 2 kifolyós csapnak, a rögzített zuhanynak (szerintem akinek ilyen van, annak az életben nem sikerült még egy normális tisztálkodást véghezvinnie) és azok az ablakok…. Hát maradjunk annyiban, hogy beengedik a fényt és ennyi. Szigetelést pedig itt még hírből sem ismerik.




Másrészről meg azért fura, mert 6 hónapra a miénk, itt fogunk élni, egy kicsit meg kellene próbálni szűkös eszköztárral, de otthonossá és élhetővé tenni, hogy jó érzés legyen ide egy hosszú nap után hazajönni.

Igyekszem objektív lenni, hogy mindannyian át tudjátok élni velünk együtt ezeket a pillanatokat.

Sikerült egy 2 hálószobás lakást találnunk Mosman kerületben, pár percre az öböltől és az iskolától. Ez Sydney egyik legelegánsabb negyede, bár a bérleti árakon mi ezt nem érzékeltük. Amin egyértelműen érezhető, azok a különleges és otthon ritkaságszámba menő autók, amivel itt nap, mint nap találkozhat az ember. Aston Martin (mai nap csak kettőt láttunk), Bentley, Maserati,  Írtam pár hétten ezelőtt, hogy ahol most lakunk még vasárnapig, a keleti részen, sokkal rosszabb állapotú lakásokat lehet találni ugyanilyen árakon, nem ennyire kellemesek az utcák, az épületek, cserébe ott több a csótány. Óóóó igen, csótány. A kedvencem. Nos. Sydney városa látnivalókban, öblökben, vitorlásokban,  autóritkaságokban és csótányokban igaz gazdag város. Mondhatjuk úgy is, hogy mindennapra jut 2 és akkor egész jó nappal számolhatsz. 2 féle csótány honos itt. A német fajta az apró, 1-1,5 cm-es és a nagyobb 4-5-6 cm-es (plusz az édes kis csápja). A kisebb a rosszabb, a nagyobb meg ijesztőbb, úgyhogy kedvére válogathat az ember. "Szerencsénkre" mi a kisebbel még nem találkoztunk, azok szeretik a koszt, nedvességet, egyebet. Ráadásul az időjárás is kedvezett ezeknek a kis dögöknek (a pókoknak is), úgyhogy annyi van belőlük, mint égen a csillag. 

Csótány Csabi (kicsit messze volt, hála az égnek, ezért esik szét a kép)

A nagyobb is cukipofa, mert azon kívül, hogy szívrohamot kapok, valahányszor egyet meglátok, gyorsak és igen mobilisak. Repülnek is, hogy a franc essen beléjük. Most már bátrabban csapkodom őket, de az elején azért nem kevés lelkierőre volt szükségem, hogy elbánjak velük. Volt, hogy percekig csak néztem (vagy ő engem, ebben nem vagyok biztos) és gyűjtöttem a bátorságot, meg az eszközöket, hogy agyoncsapjam. Úgyhogy első dolgunk itt a csupasz lakásban, hogy a szúnyogháló hiányosságait barkácsboltban vett maszkolószalaggal orvosoljuk és az egész lakást, úgy ahogy van lefújjuk. Remélem valamit segítünk a dolgon, mert a fene akar arra kelni az éjszaka közepén, hogy valami hivatlan hálótárs repked a szobában  vagy éppen egy másik kolléga hálót sző a sarokban.

Nem sok bútorunk lesz, csak a legszükségesebbeket vettük meg az IKEÁ-ban. Az IKEA egyébként tisztára olyan, mint otthon, hála a franchise-nak. Tisztára otthon érezhette benne magát az ember. És tudjátok, mi a legdurvább? Az árak. Az árak is olyanok, mint itthon. A rossz csak az, hogy itt a fizetések minimum a négyszeresei az otthoniaknak. 

Csak kanapét, és 2 ágyat kellett venni, mert egy szerencsés véletlennek köszönhetően, pár bútor az ölünkbe pottyant. Az ingatlaniroda, amin keresztül béreljük ezt a lakást, egészen véletlenül magyar és magyar szokással ellentétben roppant segítőkész. Egy másik ingatlanuk éppen egy teljes körű felújítás elé néz, így a benne lévő összes bútort kiszanálták. Az összes ment volna az utcára. Szemfülesek lévén ezt nem hagyhattuk, úgyhogy sikerült ezt az átmenekítenünk.

A "talált holmik"

Nem annyira a mi stílusunkat tükrözi, de egyelőre nem kell rá költeni, és cserébe használhatóak is. Így sikerült 2 fiókos fa komódot, 2 fa éjjeliszekrényt, egy hűtőt, egy üveg étkezőasztalt (itt ülök most is), hozzá való 6 széket (ezeknek a kárpitrészét át kell húzni), és egy dohányzóasztalt kukázni. Ez most óriási segítség volt nekünk.