HIDEG VAN (így csupa nagybetűvel)

Míg otthon a kánikulával küszködtök, ami megjegyzem, szintén nem embernek való, addig én a mostani bejegyzésem "Szibériából" írom. Pontosítok. A személyes Szibériámból. :)

Ha valaki azt mondja nekem még otthon, hogy itt Sydneyben fázni fogok, ahol a tél a 18-20 fokot jelenti, akkor nemes egyszerűséggel kiröhögöm. Én az vagyok, aki a meleget és a dögmeleget nem bírja, viszont lubickol a 15-25 fokos időben. Na igen. Viszont a dolognak két szépséghibája is van. Egyrészről az itteni 20 fok nem azonos az otthonival, a másik pedig, hogy nem a szabad ég alatt fázok leginkább, hanem a zárt térben. Na akkor kifejtem.

Fura az itteni időjárás. A nap nagyon éget és ha kisüt, akkor pillanatok alatt úgy érzi az ember, hogy meggyullad. Viszont, ha elbújik, akkor meg hirtelen nagyon fázni kezd. Bár itt a hőmérő szerint napközben 18-20 fok van én mégis őszi kabátban és sálban mászkálok. Abban az őszi kabátban, amit otthon 5 fokig hordtam, és nem, egyáltalán nincs benne melegem. Otthon pedig a 20 fok nekem a pulóveres idő.

A másik probléma az, hogy a lakásokban nincs fűtés. Éjszakára lehűl a hőmérséklet 5 fokra és a vicc kategóriába tartozó egyrétegű, egyszeres üvegezésű, szigetelés nélküli alumínium ablakok nem segítenek abban, hogy a zárt térben megőrizzék a jó időt. Úgyhogy este 10 órakor már általában csak 18-19 fok van a hálószobában, ami reggelre 16 fokra csökken. Olaj radiátor használata mellett! Mert az meg különben annyit ér, mint halottnak a csók. Amolyan illúzió és maximum a lelket melegíti, de komolyan mondom, legalább jó ránézni. :)
Ha napsütéses odakint az idő, akkor a hálószobát a napsugarak kellemesen felmelegítik napközben. Mondjuk 19 fokra. Ha viszont borult és esős idő van, mint tegnap, akkor sajnos 16-17 fokot mutat a hőmérő, úgyhogy bazi nagy hátránnyal indulunk neki az éjszakának. Reggelre pedig sikerült  elérnünk a 15 fokot. Eddig ez a mélységi rekord. Kint meg, szabad ég alatt reggel kb. 8-10 fok volt. Jó tudni, hogy legalább 7 fokot számít az, hogy lakásban vagy. :O

Már a látvány is fájdalmas

Ha azt mondom, hogy ez minden csak nem kellemes, akkor azt hiszem nem túloztam. Nem tudjátok elképzelni azt a mennyiségű rongyot, amiben én alszok, merthogy pechemre én vagyok a legfázósabb a családból. Esténként pedig úgy olvasom a Kindle-ömet, hogy a takaró alatt tartom a kezem és úgy nyomkodom a lapozó gombot, mert hát különben lefagynak az ujjaim, kesztyűben meg mégsem ülhetek itthon, ha már sálban meg igen. :) Bár egyébként hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem képezi megfontolás tárgyát...

Az itt élő igazi Aussie-k pedig.... Komolyan mondom, ezek az emberek szerintem valamilyen génmutáns egyedek, akik szinte lubickolnak az itteni klímában. Mezítláb, póló, rövidnadrág, ráérős séta egy kávéval. Idilli kép reggel 7-kor, kár, hogy 5 fok van. Rövidujjú póló, kicsi, cuki tütü szoknya, mezítláb napközben egy kislány, 10 fok van. Nekem meg cipőben is fázik a lábam... Egész egyszerűen lövésem sincs róla, hogyhogy nem kapnak vesemedence gyulladást és, hogy nem fáznak fel. Babákat is tolnak babakocsiban mezítláb és az iskolában is a gyülekezőnél még ilyenkor is a földre ültetik őket! Tegnap is a játszótéren, lehetett vagy 10 fok, amit az erős jéghideg szél miatt még kevesebbnek lehetett érezni, minden második gyerek pólóban és mezítláb játszott. Még nézni is rossz, már attól megfagyok.

Épületeken belül sincs melegebb, nem jelentenek menedéket, mert itt egyáltalán nincsenek fűtéscsövek a falban és erre még tolnak egy kis légkondit. Csak úgy az íze kedvéért. Szerintem nem normálisak. Úgyhogy olyanok az üzletek is, mint a hideg raktárházak.

A gondolatmenetemet azzal zárnám, hogy kérek szépen mindenkit, aki elolvasta ezt a blogbejegyzést, hogy szánjon meg és  küldjön egy kis meleget gondolatban, én pedig cserébe küldök egy kis "friss" időt innen Vlagyivosztokból. Most azt hiszem megyek, és közben elszántan dúdolom, azt a dallamot, ami úgy hangzott anno, hogy "Három kívánság, a kívánságom az...."

Egy kis pro és kontra...

Előnyök:

• Egy új ország, esetünkben egy új kontinens felfedezése (kultúra, élővilág, ízvilág), ahova nagy valószínűséggel soha az életben nem jutottunk volna el. 
• Észrevétlenül ragad rád a nyelv. Ha akarod sem tudod elkerülni, hisz a feliratok, tájékoztatók,  az iskolai hírlevelek mind-mind angolul ömlenek rád. Az elején érezhetően nehezebb volt egy-egy szöveget értelmezni, de ma már jó érzés csak elolvasni és érteni. Hasonlóan a beszélt nyelvnél. Az elején csak kapkodtuk a fejünket, amikor beszédbe elegyedtünk valakivel, de most már észrevétlenül ráállt a fülünk a helyi beszédre. A legjobban a gyereknél figyelhető meg ez a fejlődés. A szóképes olvasni tanulás miatt már a leggyakoribb angol szavakat el tudja olvasni, és már mindent megért, amit az iskolában mondanak neki. Már vitatkozni is hajlandó angolul, ha valami nem tetszik neki, szóval határozottan fejlődőképes. :)
• Kiszakadsz az otthoni rutinból. Ezt mostanában - igen divatosan - úgy mondják, hogy kilépsz a komfortzónádból. Mindenesetre van benne valami. Feszegetheted a benned rejlő korlátokat, megnézheted, mire vagy képes, ha nem vesznek körül a megszokott, biztonságot jelentő dolgok. Sok mindent lehet ezekből a szituációkból tanulni. Azt mondják, hogy aki képes külföldön csak magára hagyatkozva talpra állni, az szinte mindenre képes, és az életében felmerülő akadályokra is más szemmel néz ezután.
• Rájössz, hogy mennyi felesleges dolgot halmoztál fel az eddigi életed során. Iszonyatosan fogyasztóivá vált a jelen éra embere. Ilyenkor rádöbbensz, hogy 3 bőröndnyi cuccal is lehet teljes és tartalmas életet élni, és nem hiányzik otthon a 10. bögréd és az 5 különböző színű körömlakkod. Persze az ember hajlamos elcsábulni, és felesleges dolgokat felhalmozni, amikre akkor és ott úgy érzi, hogy iszonyat nagy szüksége van, de egy ilyen erőpróba után rádöbben, hogy sokkal könnyebb nélkülük, mint velük. (Iszonyat jó érzés, hogy pl. csak 3 vizespoharunk és 3 bögrénk van. Pillanatok alatt el lehet mosogatni és pakolni őket, és kis helyen is elférnek, nem beszélve arról, hogy mivel kevés a cuccunk, könnyű a lakásban rendet tartani.)
• Megtanulod azt értékelni és abból főzni, amid van. Bár sok lemondással jár, nem kevés találékonyságot követel az embertől, és írtó nagy büszkeséget okoz a végén, ha valamit sikerül minimalizált eszközkészlettel megoldani. (Gondolom senki nem próbált még wok-szerű serpenyőben palacsintát sütni. Jelentem, finom lett és elfogyott. Persze nem lenne nagy dolog venni egy palacsintasütőt, de van, amire nem szívesen ad ki pénzt az ember. Ahhoz, hogy 3 havonta süssek pár palacsintát, nem feltétlenül elengedhetetlen a palacsintasütő.)
• Minden hétvégén vár rád valami felfedezésre váró dolog. Sok szép hely, sok szép látnivaló. Még bőven kitart egy ideig.
• Sokat lehet belőle tanulni és rengeteg ötletet meríteni, hogy itt, hogyan viszonyulnak adott problémához az emberek. (Lásd iskola, szolgáltatások, tömegközlekedés.)
• Sokat vagy egyedül, ezért sok időd jut mindenféle dolgot átgondolni, átértékelni az életed és újból összerakni magad. Tisztára, mint egy sajátos El Camino.
• Így fél év ittlét után már tisztán látszik, hogy kik az igaz barátaid, ki az, akinek bár nem vagy napi szinten a látóterében, mégis számítasz. A többiek már lemorzsolódtak.

Forrás: http://www.clipartpanda.com

Hátrányok:

• Az egyik legnagyobb probléma a távolság és az ebből adódó időeltolódás. Sajnos nagyon messze vagyunk az otthoniaktól. Az időnkénti hazaugrás és kilátogatás a család részéről nem megoldott a drága repülőjegy és hosszú út miatt. Sajnos nem 3 óra hazalátogatni. Azon kívül, hogy majd egy nap csak a repülőút, számolni kell a jetlag-gel is, ami még 1-2 napra kiüti az embert a megérkezése után. A skype-on való kapcsolattartás pedig maximum arra jó, hogy minimálisan és 1-2 órára betöltsd vele a benned tátongó űrt, amit a családod, barátaid hiánya okoz. Kismókus éppen ez okból nem hajlandó skype-on csak minimális kommunikációra, mert ahogy ő mondta, nem nézegetni akarja a nagyszülőket és a nagybácsiékat, hanem megölelni és a konyhában mézeskalácsot sütögetve beszélgetni velük. A gyermeki őszinteség... Igen, van ebben valami. De nézzük a jó oldalát, hogy legalább nem akadály a kapcsolattartás. És bár tényleg csak egy kép, amit jó esetben, ha jó az internetkapcsolat, még élvezni is lehet, nagyon sokat jelent mindenkinek. 
• Leszűkül csak a családodra a világ. Ez így most első olvasatra elég hülyén hangzik, de megmagyarázom mire gondolok. Persze az ember eljár dolgozni, és egész nap más emberekkel van de azok ugye nem a barátaid, még csak nem is a jó ismerőseid. Nem tudsz kivel elmenni feszültéséget oldani (igen, sajnos elég sok feszültség generálódik a mindennapi problémákból). Nincs barátnővel belülök kávézni, beszélgetni, nincs a barátokkal elmegyek zenélni, nincs az elmentem majd jövök, nincs közös grillezés és szülinapozás azokkal, akikkel szeretnél, nincs spontán együtt ebéd a barátaiddal megspékelve utána egy kis mozival. Olyan egyedül vagy, mint a kisujjam. 
• Vekerdy Tamás azt írta, hogy néha a gyereket le kell passzolni, hogy az anya és apa feltöltődhessen kicsit. A gyerek szereti az anyjáról lerágni a húst, amivel nincs is semmi baj, de minden egyes újabb nagyobb rágás előtt illene feltöltekezni, mert egy idő után nem lesz mit rágni. (Különös tekintettel arra, hogy a gyerek is stresszesebb, mint valaha, mert ő is bekerült egy új közegbe, egy új élettérbe és rajtunk kívül, neki sincs itt senkije.) Nos, ezt azt hiszem nem ragoznám tovább. Akinek van gyereke, az tudja és érti miről beszélek, akinek meg nincs, az ráér még megtudni. :)
• Nem beszélheted meg a problémáidat bármikor a legjobb barátoddal, mert legtöbbször, amikor a probléma felmerül és égető szükséged lenne rá, ő nagy valószínűséggel az időeltolódás miatt még az igazak álmát alussza.
• Nem izgi egyedül kávézni. 
• Az emberek itt sokmindenről máshogy gondolkodnak. Ez egyfelől lehet pozitívum, ahogy azt már fentebb említettem, másfelől viszont vannak dolgok, amiket feleslegesen túlbonyolítanak.
• Bár a felhalmozott dolgaid nem, az apró vackaid igenis nagyon tudnak hiányozni.
• Hiányzik a téliszalámi, a mangalica kolbász, a túrórudi és az otthoni nyár.

Agytornára vágysz? Próbáltad már a bal oldali vezetést? :D

Gyakorlott és rutinos vezetőként mondhatom, hogy a bal oldali vezetés rendesen feladja az agyadnak a leckét. Ha azt gondolnád, hogy - Nagy ügy, csak a másik oldalon vezetsz és kész - , akkor nagyot tévedsz.

Kezdjük azzal, hogy a rossz oldalon van a kormány és a rossz oldalon közlekednek. :D

Ez még oké is lenne mindaddig, amíg nem ülsz be a kocsiba. Na igen, itt újabb problémával szembesül az ember. Bal oldalon van a váltó is. Könnyebb esetben automata váltós autóba sikerült beülnünk és akkor legalább a váltó részével az autónak nem kell foglalkoznunk, elég drive üzemmódba tenni és teszi a dolgát. Rosszabb esetben kézi váltós kocsit fogunk ki, és folyamatosan kavarhatjuk a benzint. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de adott esetben még nem is a sebességek megtalálása okozza a nehézséget. Gondolom sokan vannak úgy, hogy már váltottak valakinek az anyósülésről sebességet, amikor a vezető éppen telefonált, vagy ki tudja milyen egyéb dolgot végzett vezetés közben, amiért nem tudott szabályszerűen váltani, mert nem maradt hozzá elég keze. Szóval mint ahogy már említettem, nem is ez a legnehezebb része, hanem inkább az, hogy ne felejtsd el, hol is van. Hiába, tizensokév vezetés rutinját nagyon nehéz az agyadnak felülírnia. Szóval praktikusabb, ha az ember a bal kezét folyamatosan a sebváltón nyugtatja, mert akkor tuti nem vész el és nem jobb oldalon kapkodok váltás előtt, ahol az ablaklehúzóba akad minduntalan a kezem.

A másik baromi szokatlan dolog az, hogy a jobb oldalad felül száguldanak a kocsik egészen gyorsan. Valahogy úgy érzed, hogy pillanatok alatt elviszik a fél felsőtested, miközben igyekszel túlélni és sávon belül maradni, mert itt úgy vettük észre, keskenyebbek a sávok. A fura érzéstől, hogy túl közel jönnek az autók, ráadásul a rossz oldalon, a kocsit egyre inkább jobbfele húzva, már egészen jól át lehet lógni a másik sávba.

Az index is megéri, hogy megemlítsem. Az első pár nap forgalomban úgy telik tutira, hogy indexelés helyett folyamatosan ablakot törölsz. Mit mondjak, iszonyat zavaró tud lenni, pláne, hogy az ember kicsit bepánikol, gyorsan megkeresi a másik oldalon az irányjelző kart, egy pillanatra elgondolkozik, hogy melyik irányba húzzam, felfelé vagy lefelé, ha jobbra akarok menni és kanyarodás előtt utoljára még vetnék egy pillantást a középső visszapillantó tükörbe, amit szintén nem találok, mert balra tették a fejemtől és nem jobbra. Fura, de komolyan mondom, keresni kell a tükröket.
Utoljára kezdő vezetőként érezte magát így az ember, hogy görcsösen kapaszkodik a kormányba és minden idegszálával összpontosít az útra. Nagyon kell figyelni, hogy a rutin felül ne írja a mostot. Egy kicsit olyan, mint mikor Alice Csodaországba csöppen és minden fura és ellentétes és jaj.

A körforgalmat kicsit másképp használják, mint mi. Nem, nem arra gondolok, hogy bal felől kell behajtani, hanem arra, hogy úgy használják, mint egy kereszteződést. Ha balra mégy a körforgalomból, balra indexelsz, ha jobbra, akkor jobbra indexelsz, és ha szimplán áthajtasz rajta, akkor nem indexelsz. Úgy vettük észre, hogy ez kicsit jobban átlátható így, mint az otthoni, hogy annál a kijáratnál indexelsz, ahol ki szeretnél menni, és valahogy ezt szinte mindig utolsó pillanatban. Ez a fajta körforgalomhasználat sokkal jobban előrejelzi, merre is szeretnének továbbhaladni az autók.

Egyébként a rengeteg különféle náció ellenére nagyon türelmesen és előzékenyen vezetnek. Működik a cipzár elv, nem anyáznak és dudálnak, ha véletlenül elsorolsz és feltartod a sort, átengedik a gyalogosokat a zebrán. Ezt nagyon fontos dolognak tartom, kisgyerekkel közlekedve, már ha csak a zebrához közeledünk is megállnak az autók.

A tolatás, az nem különösebben érdekes, csak egy icipicit fura más perspektívából megoldani a rutinfeladatot. Ülj át az anyósülésre és képzeld el, hogy onnan tolatsz. Na, milyen Alice?
:)