Kalandozások, avagy szülinapon voltunk

Eljött az első társasági esemény is az életünkben, itt Ausztráliában, hiszen Kismókust szülinapra hívták. Már nem ez volt az első meghívása, de egy hét iskola után még nem gondoltam, hogy ott lenne a helyünk egy szülinapon, most pedig már elkerülhetetlennek tűnt.

Vegyes érzelmekkel fogadtuk el a meghívást. Egyrészről hajtott a kíváncsiság, hogy vajon itt milyenek a szülinapi bulik, másrészről tartottam is a dologtól, mert a családommal ellentétben én az a visszahúzódó fajta vagyok, és az ilyen össznépi megmozdulásoktól általában a hideg is kiráz. Otthon sem voltam az a nagyon szülőkkel nyomulós típus, itt pedig még az esetleges nyelvi akadályokkal is szembe kellett nézni.

Na de, hogy hogy is zajlott. Igazából semmi extra nem volt az otthoni szülinapokhoz képest, talán egy kicsit nagyobb volt a felhajtás. Ezt a szülinapot egy családi ház kertjében rendezték meg, ahol volt egy hableány, aki arcot festett és egy kalóz, aki lufit hajtott. (Itt jegyezném meg, hogy az arcfestő hableány valami nagyon spéci cuccal dolgozott, mert egyből szivárványszínű festékcsíkot tudott húzni a gyerekek arcára.) A gyerekek kaptak ehető cukorkanyakláncot és karkötőt, na meg világító kapásjelzőt :D. (Elég könnyű a gyerekeket boldoggá tenni. Széles mosollyal rohangáltak a lufiállatukkal a hónuk alatt, világító bizbasszal a kezükben és ehető nyaklánccal a szájukban.)

A szülőket is kényeztették, amiért én roppant módon hálás voltam. Igen-igen. A büféasztalról beszélek. :D :D A kedvencem persze a csokiszökőkút volt a sárgadinnyével és pillecukorral (igen, engem is könnyű boldoggá tenni :D :D :D), de volt lazacos szendvics, sajttorta, francia almatorta és mindenféle jól kinéző de borzalmasan ehetetlen muffin. Azaz cupcake. Itt a cupcake a minden, ha lehet mindenféle színben. Roppant kreatívak tudnak lenni, ha erről van szó, de az íze..., az valami rémes.

Hát nem csodaszépek?

Jah és még valami. Pezsgőőőő. Bizony. A felnőttek azt is kaptak. Nem világos, hogy milyen célzattal, hogy elnézést kérjenek a borzasztó zsivajért vagy az ehetetlen muffin ízét kellett vele elnyomni, vagy csak mert pusztán megérdemeltük, de én nagyon értékeltem. Egy két pohár után a nyelvem is jobban pörgött és felszabadultabban tudtam beszélgetni. Férj meg belevetette magát a gyereksűrűbe és igyekezett klassz pillanatokat elkapni a fényképezőgépével. Olyannyira jól sikerültek a pillanatelkapások, hogy a szülők végül roppant hálásak voltak, amiért nem csak a fejükben kell a kislányuk 5 éves szülinapjáról emlékeket őrizniük, hanem segítséget kapnak hozzá képek formájában is.

Lufi hableány és unikornis

Ami még újabb pluszt jelentett az otthoni szülinapokhoz képest az a búcsúajándék és az uzsonnadoboz. Minden gyereknek volt előre összeállított, névvel ellátott uzsonnadoboza, amit olyan 15 óra körül osztottak ki. Apró szendvics, gyümölcs, desszert és gumicukor volt benne. Nem mintha a büféasztal kínálata után bárki is éhes lehetett volna, de gondolom úgy gondolták, hogy a gyerekeknek mégiscsak valamilyen tápláló uzsonnára van szükségük fojtásként az olvadt csokis pillecukorra. A búcsúajándék pedig szintén az összes vendégként megjelent gyereknek járt és a buli végén osztották ki. Apró semmiségek és kedvességek voltak benne, csupa olyan, aminek egy 5 éves kislány és kisfiú örülhet, aki éppen a hercegnős és szuperhősös korszakát éli.

Összességében elmondhatom, hogy egész kellemesen sikerült a buli és mi is elég jól tudtuk érezni magunkat. Folytatás következik, mert ahogy nagyjából az információkat összeraktam, minden gyerek tartani fog Kismókus csoportjából szülinapot, amire az egész évfolyamot elhívja, amolyan összekovácsolódást elősegítő folyamat részeként. Szóval még pár szülinap és szakértő leszek a témában. :)