Az iskoláról (így 6 hónap után)

Így fél év után kezd összeállni a fejemben a kép az iskoláról. Jobb későn, mint soha...:)
Kezdem megérteni, hogy működik, hogyan motiválják a diákokat.

Kismókus egy sima iskolába jár, amolyan közsuliba. Nem alapítványi, nem egyházi, csak a sima pórnépnek való iskola. Az ő iskolájában (legalábbis nem tudom, hogy ez más iskolákban, hogy működik) 4 ház van, mint a Harry Potterben. Ők versenyeznek egymással évközben, mégpedig olyan módon, hogy varázspontok helyett jutalomkártyákat kell gyűjteni. Az a csapat, aki egy-egy "term" végén megnyeri a versenyt, kap egy jutalomnapot, amikor civil öltözékben, de a saját háza színeiben mehet iskolába. Aki pedig az év végi összetett versenyt megnyeri, az a ház kap egy pizzapartit vagy valami hasonló kedvességet. Minden hétfőn reggel összegyűlnek a tanárok és diákok az iskolaudvaron, ahol kihírdetik a következő hét feladatát, illetve a házak előző heti kapott pontszámát.

Hétfő reggeli gyülekező

És most tessék figyelni, mennyire nem ördöngősség, amit csinálnak. Nem valami észbontóan nehéz feladatokra és elérhetetlennek tűnő célkítűzésekre kell gondolni, amik agyonvágják a gyerekek motivációját, hanem olyan feladatokra, amik ösztönzik a gyerekeket, hogy figyeljenek a környezetükre, a társaikra és mindeközben ezt lehetőleg úgy, hogy élvezik az időt, amit az iskolában kénytelenek tölteni. És akkor, hogy pontosítsuk, pár példa az elmúlt hetek feladataiból.

• Mosolyogj! Hogy miért? Mert, ha mosollyal indítod a napod, a napod mosollyal is folytatódik. Ünnepeld meg, hogy biztonságban vagy, hogy vannak, akiket szerethetsz, és vannak, akik téged szerethetnek, mert egy csodálatos országban élsz, és szép iskolába járhatsz.
• Ha több másik gyerekkel játszol és látod, hogy valaki ott ül magányosan és senki nem játszik vele, kérdezd meg, hogy lenne-e kedve csatlakozni hozzátok.
• Folyamatos az új gyerek évközben is az iskolában. Ha ismeretlen arcot látsz, köszönj neki és mosolyogj rá, hogy ne érezze magát olyan egyedül, kell kis idő, mire megszokja az új környezetét.
• Ha látsz valahol elhagyott szemetet, vidd a kukába. Ha pedig látod az illetőt, aki elhagyta, szólj neki, hogy máskor dobja ki a kukába a szemetét, mert szemetelni nem szép dolog.
• Tiszteld meg a másikat, hogy figyelsz rá. Tartsd a szemkontaktust, maradj csendben és figyelj.

Ilyenek és ehhez hasonlóak a heti célkítűzések. A tanárok figyelik a diákokat és napközben osztogatják a jutalomkártyákat. Alapvetően bámulatos, ahogy itt a másik emberhez hozzáállnak. Lenne mit tanulnunk tőlük. Alapvetően egymás segítése a cél és nem egymás elgáncsolása. Ők már rájöttek arra, hogy együtt mindenki erősebb és összedolgozással nagyobb dolgokat lehet véghezvinni.

A másik különbség, amit látok, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy olyan dolgokat tanuljanak az iskolában, aminek hasznát veszik. Kismókus még csak a kindi-be jár (kindergarten), ami otthon a nagycsoportnak felel meg, de már tanítják őket a pénz használatára, illetve, hogy 1 dollár az hány cent, cipőfűzőt kötni, több különbőző anyag felhasználásával kreatívan alkotni, közönség előtt 1-2 perces kiselődást tartani, bemutatókártyák felhasználásával, hangosan érthetően előadni, miközben tartja a szemkontaktust is. Ezek után csodálkozunk, hogy sokkal magabiztosabbak? Itt még annyira nincsen tétje, hiszen a kindiben semmi nem kötelező, de később milyen jó szolgálatot fog tenni nekik ez a tudás egy felelés, vagy majd egy állásinterjú során. 

Tanúsítvány cipőfűzőkötésről 

A témák, heti beosztásban, amikről kiselőadást kell tartani

A szülők itt jobban részt vesznek az iskola életében, mint otthon (bár az is tény, hogy a nők nagy többsége nem dolgozik),  legyen szó a hétfő délutáni ceruzahegyezésről (ezt most 10 hétig én csinálom), vagy arról, hogy valami szükséges lenne az osztályba, de az iskola nem tudja kigazdálkodni (igen, itt is van ilyen), akkor csinálnak egy sütivásárt és a befolyt pénzből megoldják. Én, ahogy azt már említettem, nem vagyok az a zsizsgő típus, de mindig van olyan, aki vállalja az ilyen rendezvények lebonyolítását és nekem csak egy kis kekszet kell sütnöm, és így mindenki boldog. Másik iskolában (ezt speciel tudom), nem a sütivásár a nyerő, hanem a tornateremben vetítenek valamilyen jó kis családi filmet vagy mesét, azt megfejelik egy kis pizzával, mindezt belépő díjért cserébe és így szerzik meg a szükséges pénzt. Valahogy mindent olyan ügyesen csinálnak, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Nem csak úgy lehúzzák a szülőket pénzzel, hanem kapnak valami jót is cserébe érte az emberek, és azért valljuk meg őszintén, így azért könnyebben ad az ember.

Ami a bosszantó dolog, hogy ez egyik sem pénz kérdése, mielőtt azzal érvelnénk, hogy hol van az ausztrál gazdaság a magyarhoz képest.  Ez mindösszesen arról szól, hogy itt már felismerték, hogy a gyerekek jelentik a jövőt. Olyan dolokat tanítanak nekik, amik hasznosak, amikkel jobb emberekké válnak. Ezek az ötletek mind otthon is megvalósíthatóak lennének egy kis kreativitással és  rugalmassággal fűszerezve.

A másik érdekes dolog még, hogy folyamatosan figyelik és monitorozzák a gyerekeket. A tehetséges gyerekeket kiemelik és annak megfelelően kezelik tovább. Mondok egy példát. Minden héten van egy sportnap. Az első 10 hétben ausztrál fociztak, a második 10 hétben inkább atletizáltak, most pedig tornateremben dolgoznak, bukfenceznek, rúdon mászkálnak. Mindig megy egy szakértő, aki megnézi a gyerekek mozgását és akit úgy ítél meg, hogy tehetséges, annak lehetősége van bekerülni a foci vagy pl. a tornacsapatba. De mondhattam volna más példát is, mert ez az összes területre igaz, legyen szó akár zenéről, matekról, rajzról. Jó mi?

Persze vannak továbbra is olyan dolgok, amik nem tetszenek, mint a közétkeztetés hiánya, hogy a tanárok nem szólnak a kicsikre, hogy vegyék fel a pulcsijukat a metsző szélben, vagy, hogy nem figyelnek annyira a gyerekekre, mint otthon (evett-e eleget, kezet mosott-e étkezés előtt, mosdó után). Sajnos azt vettem észre, hogy itt nem tojtatják annyira a gyerekeket, mint otthon, pedig szerintem egy 5 éves gyereknek még szüksége lenne erre a fajta figyelemre is.