Kezdem ott, hogy 3 héttel ezelőtt jött egy üzenet, hogy nem megyünk-e el megnézni Adele-t? Legalább egy kicsit kimozdulunk. Nem vagyok nagy rajongója az énekesnőnek, nem is igazán ismerem a munkásságát, nem követem figyelemmel, csak amit néha-néha elvétve hallok a rádióban, na meg azt tudtam még, hogy az utolsó előtti James Bond főcímdal az övé. Hát menjünk. Egye fene, egyszer élünk vagy mi. :)
Az ausztrálok nagyon tudnak szervezni, nagyon hatékonyan tudnak nagy tömegeket mozgatni, mozgósítani. Tegnap is tanúi lehettünk ennek. A koncert az Olimpiai Park ANZ Stadionjában volt, aminek a befogadóképessége 83.500 fő. Minden jegy elkelt. (Összehasonlításképpen a debreceni Főnix csarnok 8.500 főt, míg a budapesti Puskás Ferenc Sportstadion 68.976 főt képes befogadni.) Szóval vita nélkül mondhatjuk, hogy bazi nagy. Vonattal a Central Station-től 20 percre található, érthető módon kissé kintebb helyezték el. A stadion melletti parkolóházban már jóval korábban le lett foglalva az összes parkolóhely, így az embereket a stadion, tömegközlekedéssel való megközelítésére ösztönözték. Aki a koncertre ment, az aznap ingyenesen utazhatott, illetve a Central Station-ről 15 percenként indítottak vonatokat már délután 4 órától a koncert helyszínére. Sok ételsátorral, kipakolással várták a tömeget nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy mindenki jóval hamarabb kezdje meg utazását a koncertre, elkerülve ezzel a torlódást. A stratégia kíválóan működött. A vonatok 15 percenkénti indítása még azt a problémát is könnyedén megoldotta, hogy ne kígyózzon minden ételstandnál kilométeres sor, a kapukat pedig fél 6-kor nyitották (a koncert fél 8-ra volt beharanogzva), ezzel tartva kontroll alatt a stadion folyamatos feltöltését.
 |
| Már a koncert előtti látvány is kellemes |
El lehet képzelni mi volt ott. Ennyi embert egyszerre én még életemben nem láttam. Nem kicsit volt ijesztő. (Számomra különösen, mert 10-12 fő nálam már tömeget képez.) A stadion belül meg valami elképesztően óriási, ennek ellenére olyan jól van kialakítva, hogy bár magasan ültünk (itt volt számunkra megfizethető árú a jegy), de magát az élményt ez cseppet sem rontotta. (42 sort kellett felfele mászni a lépcsőkön és kb. 30-nál fogyott el a szufla. Majd mikor felértünk, akkor tudatosult bennünk, hogy kezdésig még bő 1 óránk van, úgyhogy még egy látogatás a mosdóba mindneképpen elkerülhetetlen, nos..., nos az a pillanat már cseppet sem volt vicces. Na jó, egy kicsit. :)
 |
| Talán ez a kép érzékelteti, milyen magasan is voltunk |
 |
| Teltház |
Hazafelé szinten minden nagyon profi módon és olajozottan működött. Fél órába telt, mire kijutottunk magából az épületből és újabb félórába, mire feljutottunk egy vonatra. A vonatok 5 percenként indultak az Olimpiai Parkból visszafele a belvárosba, a buszok pedig a szélrózsa minden irányába, amire az emberek türelmesen, sorban állva várakoztak. Kedélyes biztonsági emberek felügyelték a műveletet, nem volt nagy tolongás, nem volt nagy vérre menő tülekedés. Visszaérve a Central Station-re pedig szintén plusz segítők írányították az embereket, hogy minél könnyebb legyen a tájékozódás. Szuper munkát végeztek, le a kalappal!
Adele fél óra késéssel kezdte, de mindent megbocsátottunk neki, mert nagyon profi volt, gyönyörű volt a színpadkép, fantasztikus volt a show és a műsor végén pedig olyan frappánsan és angolosan távozott, amivel rögtön a szívembe lopta magát. (Valamit tudhat, mert itt Sydney-ben egymást követően 2 nap adott koncertet 95.000-es és 96.000-es közönség előtt.) Szóval azt hiszem egy kicsit a rajongója, tisztelője lettem. És hogy megérte-e végül elmenni? Határozottan azt kell hogy mondjam, igen. Az ember igyekszik itt messziföldön az otthonától távol olyan élményekkel gazdagodni, amit otthon nem, vagy kevésbé könnyű elérni. Ez is egy ilyen élmény volt. Amikor 96.000 ember (merthogy a rádió szerint ennyien voltak szombaton végül a koncerten) együtt harsogja, hogy:
"We could have had it all,
Rolling in the deep..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése