Az iskoláról (így 1 hónap után)

Most, hogy Kismókus már egy hónapja jár iskolába, így én is jobban belelátok, hogy is működik itt ez az egész. Azokat a dolgokat emelném ki, ami eltérő lehet az otthoni iskolával szemben.

Országok után nevezik el a különböző osztályokat

Az iskolában szigorú rend van. A gyerekeket, itt főként az alsósokról beszélek, minden reggel az udvaron gyűjtik össze. Reggel 9 előtt 5 perccel megszólal a csengő és akkor az összes gyereknek a kijelölt helyére kell menni, ott helyet foglalni és várni a tanárokra 9 óráig. Egy kis taps, pár szavas köszöntő, aztán indulnak is fel a terembe. Amit itt a kicsiknél megfigyeltem (5 évesek), hogy némelyik még mindig nagyon nehezen szakad el a szüleitől. Ennek az lehet az ok, hogy itt Ausztráliában nincs óvodára kötelezve a gyerek, így a szülő otthon maradhat a gyerekével, ha akar, vagy ha megteheti egészen a gyerek 6 éves koráig, amikor is már törvényileg is iskolakötelessé válik a gyerek. Ez általában az ausztrál családmodellnél nem is okoz különösebb gondot, mert a feleség általában megteheti, hogy ne dolgozzon illetve lehet, hogy amúgy is otthon van a többi kisebb csemetéjével együtt, hisz az asuztál családmodellben nem igazán az egy gyerek a divat. Sajnos ez azt is eredményezi, hogy ezek a gyerekek nem igazán tudják, hogy kell közösségben viselkedni, nem használják a kezüket köhögésnél és orrot fújni sem igazán tudnak egyedül.

Azt vettem észre, hogy sokkal jobban eltojtatják a gyerekeket itt, mint otthon. Nagyon sokszor látok 3-4 éves gyerekeket babakocsiban tologatni, nehogy elkopjon szegénynek a lába, illetve nem igazán látok fegyelmezést. Nagyon szabadelvűen nevelik a gyerekeket és jóval jobban szabadjára engedik őket, mint mi magyarok.

Mivel sok anyuka nem dolgozik, ezért nagyon aktívak a mindenféle jótékonysági, vagy önkéntes munkában. Most például kaptam egy levelet, hogy gyűjtést szerveznek az iskolának egy vacsora keretében, ahova várnak mindenkit szeretettel, versenyt is indítanak a legszebben dekorált asztal címéért, és ne legyünk restek, menjünk, mert ezzel rengeteg pénzt lehet gyűjteni az iskolának és, hogy ez milyen szipi meg szupi. Persze az, csak tőlem ez a fajta zsizsgés messze áll, egyelőre hagyom az ausztrál, nem annyira vékony pénztárcájú anyákat érvénysülni ebben a szerepben. De volt már példa, ezalatt a 1 hónap alatt, ruha és élelmiszer gyűjtési akcióra és könyvvásárra is, amiből szintén az iskolát lehetett támogatni.
1-2 havonta kiosztanak egy papírt, amire fel lehet iratkozni különböző önkéntes munkára. Nos ezek gyakorlatilag a tanársegéd munkáját fedik le, mert lehet ceruzát hegyezni, irodalom és matek órára pedig segíteni menni, felolvasni a gyerekeknek egyesével a feladatot, segíteni megoldani azt, stb. Szóval ügyesen csinálják, meg kell hagyni, bár itt azért van megfelelő és nem dolgozó szülői létszám, amivel lehet számolni.

Nagy hangsúlyt kap a nyelvoktatás. Azokat a gyerekeket, akik nem beszélnek vagy nem beszélnek elég jól angolul, külön kis csoportos felzárkóztató órára viszik. Egyébként pedig kínaiul vagy spanyolul tanulnak, az elit magániskolákban pedig, ahogy az lenni szokott, a francia a menő.

A heti program

Bár ezek a gyerekek még csak 5 évesek, máris van számítástechnika órájuk. Úgy gondolkodnak, hogy ezeknek a gyerekeknek az életében ez a technikai fejlődés megkerülhetetlen lesz, ezért elébe mennek és felkészítik őket. Ez a kezdetekben rosszul érintett engem, hisz próbáltam addig húzni halasztani ezt a számítógéppel nem játszunk dolgot, ameddig csak lehet, de úgy látszik itt ez elkerülhetetlen. Kifejezett kérése volt az iskolának, hogy tanítsuk meg a gyereket, hogy be tudja pötyögni a nevét a számítógépbe, illetve a külön matematikai és irodalmi gyakorlást is játékos feladatok keretében a számítógépen képzelik el, éppen most kaptuk meg a gyakorló feladatokhoz a belépési kódokat. Szóval ez ellen nem tudok és nem is lehet mit tenni.

Itthoni feladatsor

Bár még csak 1 hónapja jár Kismókus iskolába, de már tudja az ABC-t és bizonyos szavakat már a képolvasás módszerével el is tud olvasni, azaz fel is tud ismerni. Komoly...

Az első 12 szó, amit memorizálni kellett

Ami még megütötte a szemem, hogy bár a gyerekek az általános iskolában kötelező egyenruhában vannak, a tanárokat semmiféle dresscode nem kötelezi. Simán lehet bármilyen ruhában, akár rövidnadrágban is tanítani, mégis nagyon megadják a tiszteletet a tanároknak a diákok. Nincs ellenkezés, nincs visszabeszéd, a tanár szent és sérthetetlen, pedig ez aztán tényleg egy úgymond szabad ország, mégis mindenki tudja, hol a helye. Ami furcsa, hogy a középiskolásokat már nem kötelezik egyenruha viselésére és bármiben lehet menni iskolába. A bármiben, azt tényleg szó szerint kell érteni. Hacsak nem katolikus vagy szigorú magániskoláról van szó, akkor sem a színes (kék, zöld, piros) haj, sem a "szaggatott, olyan rövid miniszoknya, hogy kilátszik a feneked szinte" sem akadály.
Szóval alapvetően jól működik ez, nagyon toleránsan. Ami viszont nem annyira tesz boldoggá, hogy többször jött úgy haza a Kicsi, hogy 2 falat hiányzott az ebédre odatett szendvicséből, mert ő éppen játszott ebédidőben a saját elmondása szerint, és senki nem volt, aki leültesse és odafigyeljen, hogy eszik-e, és ne maradjon egész nap éhesen. Azért mégiscsak óvodáskorú gyerekekről beszélünk.